Dorian Gray arcképe – Oscar Wilde

„Az az élet, melyet élünk, zűrzavaros, de képzeletünkben van valami rettenetesen logikus. A képzelet uszítja a bűn nyomába a lelkiismeret-furdalást. A képzelet műveli, hogy minden gonosztettnek hordania kell megfogant, torz vemhét.”

A Dorian Gray arcképe (más fordításban Dorian Gray képmása) Oscar Wilde egyetlen regénye, mely először 1890-ben került kiadásra. Bevallom, nem gyakran olvasok klasszikus irodalmat, de ezt a könyvet mindenképp el szerettem volna olvasni, hiszen ki ne találkozott volna már Dorian Gray nevével?

Tudni akartam mitől lett ennyire híres ez az alkotás, miért szolgál ihletként a mai művészek számára, és tudni szerettem volna azt is, hogy egy 1800-as években íródott könyv tud-e olyat felmutatni, ami a mai világban is megállja a helyét. A válasz? Hogy a fenébe ne tudna!

Dorian Gray nevével egyébként a Mötley Crüe nevű rockbanda New Tattoo című számában találkoztam először, és egyszer úgy hozta a sors, hogy elém került James Blunt Tears and rain című száma is, melyben szintén felcsendül az ikonikus név, és ez még jobban fellobbantotta a kíváncsiságomat. Elolvasni egy könyvet mert a főszereplő neve megjelenik két ismert dalban? Miért is ne? – gondoltam.

*cselekményleírás*

A könyv főhőse, a fiatal, gyönyörű ámde gyermeki és naiv Dorian Gray, egy nap egyik festő barátjának, Basil Hallwardnak áll modellt, miközben barátjuk, Lord Henry Wotton szórakoztatja őket különös, és sokszor polgárpukkasztó elméleteivel. A Lord végül bogarat ültet az ifjú fejébe egyik gondolatával, mely szerint a szépség az egyetlen, aminek értelme van az életben. Dicséri a fiú szépségét, ám emellett tudatosítja is benne, hogy ez a szépség nem tart örökké, egyszer megöregszik, arca megcsúnyul, bája megfakul. Mire az arckép elkészül, Dorian igazi kincsként tekint saját szépségére, és elviselhetetlen gondolat lesz számára, hogy tudja, egyszer elveszíti mindazt, amit a képen lát. Elkeseredésében azt kívánja, bárcsak a festmény öregedne helyette, így szépsége örök maradhatna. Kívánságáról egy kis időre megfeledkezik, és az ifjú, Lord Henry befolyása alatt rájön, hogyan hat az emberekre a szépége, hogyan tudja kihasználni az ebből fakadó érzéseiket a saját javára. Később ráeszmél, hogy kívánsága végül teljesült, ám az örök fiatalságnak ára volt: a festményen lévő alak nem csak öregedett, de magán viselte Dorian minden bűnét, egy ravasz kis mosolyt, egy-egy apró gúnyos ráncot, és bár Dorian fiatal és gyönyörű maradt, a festmény a felismerhetetlenségig torzult, emlékeztetve őt a lelkében kavargó bűnökre. Dorian természetesen megrémül a festménytől, így elzárja, de a félelme, hogy valaki rájön a titkára, lassan mániává növi ki magát és mindent megtesz, hogy senki se láthassa a művet, bűntudata kivetítését. Bűnei lerázhatatlan súlyként nehezednek rá, tettei következményei pedig kibírhatatlan bűntudattal gyötrik, melytől mindenáron szabadulni akar, így végül késével elpusztítja a képet, de ezzel saját vesztét is okozza. A szépség nem minden, tartja a mondás és a könyv gyönyörűen ráerősít erre.

*cselekményleírás vége*

Ami leginkább meglepett az az, hogy a könyv néhol régies nyelvezete mellett mennyire könnyű és élvezetes volt olvasni. Egy-egy hosszabb és nyakatekertebb filozofálgatást leszámítva, számomra egészen könnyed hangulata volt a műnek és mind a cselekményben, mind az elbeszélés módjában szépen vezette az olvasót. A történet izgalmas volt, a bűntudat és a Dorian lelkén esett változások kivetítése, megjelenítése vizuálisan a festményen gyönyörű kontrasztot húzott a külső és belső szépség között. Számomra ez az ötlet már eleve elvitte a könyvet és adott a műnek egy szép, izgalmas töltetet.

Ez a kettősség egyébként végigkíséri a művet, nem csak a festmény és Dorian, de a főhős és Lord Henry között is megjelenik. A regényben Henry nekem amolyan ördög motívum volt, aki elméleteivel és emberismeretével rossz útra téríti, bűnbe viszi a naiv és befolyásolható főhőst. Lord Henry karaktere amúgy nagyon érdekes volt, polgárpukkasztó és botrányos elméleteit lenézte a környezete, mégis megvolt a tehetsége ahhoz, hogy a figyelmeztetések ellenére is magához vonzza Dorian figyelmét. Nem szimpatizálok vele, de okosan forgatta a szavakat, ezt el kell ismerni. Az első gondolatom vele kapcsolatban az volt, hogy Dorian hibája, amiért rá hallgatott. De aztán eszembe jutott, hogy vajon hibáztathatjuk-e ezért? Úgy értem mindenki csodálta, különös figyelemben részesítette, amolyan múzeumi tárgyként bántak vele. Henry csábító ajánlatokat tett neki, ő pedig fiatal volt és naiv, élt a lehetőséggel. Bűnbe esett Henry által, bűnbe esett az ördögi befolyás miatt.

Azonban pont ezért, valamilyen szinten érthető volt számomra, hogy Dorian miért használta a szépségét mások kárára, hiszen az emberek se belső értékei, hanem a külseje miatt keresték a társaságát. Kíváncsi vagyok, vajon hogyan változott volna Dorian személyisége, ha sosem találkozik Lord Henryvel. Ami még érdekes volt számomra, hogy egy tökéletes férfit és a férfi gyönyörűséget hogyan írja le egy, nos férfi. Ugyanis eddig nagyrészt női írók leírásaival találkoztam ilyen téren, de Oscar Wilde is egészen részletes leírást adott Dorian megjelenéséről.

A könyvből több filmes adaptáció és színdarab is készült, Dorian Gray neve pedig ma már összefonódott a tökéletes férfi és a szépség fogalmával. Eredetileg egyébként egy cenzúrázott kiadás jelent csak meg, de szerencsénkre azóta napvilágot látott az eredeti mű is. Amit még megemlítenék az az, hogy Oscar Wilde gyönyörűen csempészte bele a homoszexualitást a történetbe, főként, hogy a könyv megjelenésekor ez még tiltott dolognak számított.

Egy kis érdekesség még, hogy nem csak nyugati filmekben és dalokban, de keleti művekben is megjelenik Dorian Gray alakja, Eiichiro Oda ugyanis róla mintázta Cavendish karakterét a One Piece animében. (Cavendish nem csak külsőre, de viselkedésben is Doriant idézi, ugyanis két énje van: a gyönyörű herceg és egy gonosz gyilkos, aki álmában bújik elő belőle.)

Na de akkor térjünk is a lényegre. Ajánlom? Naná! Ha csak egy klasszikust olvasol életedben, ez legyen az. (Hátha meghozza a kedved a többihez is, nálam bevált.)

Kedvenc karakter: Dorian Gray természetesen, bár kiemelkedő kedvenc nem nagyon volt

Kedvenc jelenet: Dorian végső döntése

Mélypont: -

Borító: a Helikon borítói mindig kifejezőek és igényesek, ennél a könyvnél sem volt máshogy

Kedvenc idézet:

"Ami pedig azt illeti, hogy megmérgeztelek egy könyvvel, mérgezett könyv nincs is a világon. A művészet nem bujt fel tettekre. A művészet megbénítja tettvágyunkat. A művészet istenien meddő. Azok a könyvek, melyeket a világ erkölcstelennek nevez, olyan könyvek, melyek megmutatják a világnak tulajdon hitványságát. Úgy bizony."

Első mondat: "A műterem tele volt a rózsák gazdag leheletével, s hogy a könnyű, nyári szellő megrebbent a kert fái közt, a nyitott ajtón beáramlott az orgona nehéz szaga s a rózsaszín virágos tövisbokor gyengéd illata."

Értékelés: 

Carpe noctem!

Nico