A gólem szeme – Jonathan Stroud (Bartimaeus II.)

A varázslók uralta Londonban egyre szaporodnak a rejtélyes bűnesetek, páratlan erejű mágikus eszközök tűnnek el. Puccskísérlet húzódik a háttérben, vagy a mágusokkal szembeni Ellenállás a felelős? Bartimaeusnak, a pimasz és találékony dzsinnek és immár magas állami hivatalt betöltő megidézőjének, aki azonban még mindig kamasz éveiben jár, olyan ügyeket kell felgöngyölítenie, amelyek nem csupán átláthatatlanul bonyolultak, de roppant veszélyesek is.

Meglepő módon a második részből sem emlékeztem igazán semmire (eltekintve egy „ijesztgetős részt, ami anno nagyon megragadt az emlékezetemben, bár, mint kiderült, kicsit másképp), így értek meglepetések, természetesen pozitív értelemben. Ami azt illeti, örülök, hogy nem a prágai út előtt olvastam, ugyanis a könyv egy része Prága óvárosában játszódik, így fel tudtam eleveníteni bizonyos helyeket is olvasás közben. A második kellemes meglepetés az volt, hogy Jonathan Stroud gólemje, az egyik prágai legendán alapszik (mire nem jó egy legendás könyv, ugye :D), így az izgalmas cselekmény, és a rengeteg poén mellett még ez is rátett egy lapáttal az élvezetre. A legendát itt meg is találhatjátok.

A szamarkandi amulett – Jonathan Stroud (Bartimaeus I.)

Londonban a varázslóké a hatalom. (Vagy legalábbis úgy hiszik… Igazándiból a démonok intézik az ügyeket.) Egy ellopott amulett. (Nem én tettem…Nos, rendben, én voltam, de nem tehetek róla. Kényszerítettek. Hogy ki? Hát épp ez a legbosszantóbb…) Mese cselszövésről, merényletről, bosszúról. (S persze rólam, Bartimaeusról! A főszereplő én vagyok!) A Bartimaeus trilógia első kötete. (Ragyogó tetteim oly számosak, hogy lehetetlenség lenne számot adni róluk egy kötetben.) Nagyobb gyerekeknek és nagyobbra már nem növő felnőtteknek (12 éven aluliak kíméljenek! Nathaniel több mint elég a számomra…!)

A szamarkandi amulettet talán általános iskola ötödikben olvastam először, mikor végignéztem az iskolai könyvtár polcain és kiszúrtam a legvastagabb könyvet, már rögtön azt gondoltam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Aztán megláttam a borítót, elolvastam a fülszöveget és onnantól kezdve senki sem állíthatott meg, hogy tényleg el is olvassam. Bár a történetből szinte semmire nem emlékeztem, a hangulata és az érzés, hogy most egy jó könyvet olvasok, aminek be kell szereznem a folytatását is, megmaradt. Így, sok-sok évvel később végül újból eszembe jutott, és egy páros kihívás keretein belül, melyen Lex-el közösen veszünk részt, ismét sort kerítettem rá.