Mielőtt a kávé kihűl - Kavagucsi Tosikadzu (Mielőtt a kávé kihűl I.)

Különös ​városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban.

2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg.
3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket.
4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket.
5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket.

Bevallom ez a könyv is szerelem volt első látásra, de kivételesen nem a borító volt, ami hirtelen megfogott, hanem a cím: Mielőtt a kávé kihűl. Egyszerű és kreatív, ami hatására azonnal elkezdenek mozogni a fogaskerekek az ember fejében. Csak az volt a baj, hogy kávéimádó révén, ahányszor elolvastam a címet, vagy csak eszembe jutott a könyv, rögtön megkívántam egy csésze forró kávét, és este nyolc után ez elég problémás volt. :D

A könyv négy megható és érzelemdús történetet rejt, melyek egy bizonyos kávézóban, a Funiculi Funiculaban játszódnak. A kávézóról furcsa pletykák keringenek, mégpedig, hogy az egyik székén lehetséges az időutazás, valamiért mégsem tolonganak az önként jelentkezők. Hogy mi ennek az oka? Az időutazás szigorú szabályokhoz van kötve, és pont ez az, amivel belopta magát a mű a szívembe. Ugyanis nem igazán kedvelem az időutazós történeteket, mert általában azonos sablonokra épülnek, a Mielőtt a kávé kihűl viszont egyetlen szabályával a feje tetejére állítja ezeket a sablonokat. Ez a szabály pedig az, hogy az időutazó bármit is tesz a múltban (vagy a jövőben), az semmilyen hatással nem lesz a jelenre. Ha tehát valaki egy balesetben elhunyt szerettével szeretne találkozni, hogy figyelmeztesse és megpróbálja megmenteni, a jelenben, bár lehet, hogy más formában, de ugyanúgy meg fog történni a tragédia. Jogosan tehetjük fel a kérdést, és teszik a könyv szereplői is, hogy akkor mi értelme van egyáltalán az időutazásnak? Bár a történetek olvasása közben már szépen fogalmazódik a válasz az olvasó fejében, az utolsó történet végén az író gyönyörűen meg is erősíti azt.

„Kadzu azonban a mai napig hisz abban, hogy bármilyen nehézségekkel szembesülnek is az emberek a jelenben, mindig lesz elég erejük legyőzni azokat. Ha tehát a szék megváltoztathatja valakinek a szívét, a dolog máris elérte a célját.”

A történetek alapvetően szomorú és nehéz témákat dolgoznak fel, mégsem éreztem nyomasztónak őket. A szenvedélyes érzelmek és a hatalmas érzelmi töltet miatt, inkább hatottak meghatónak, egyfajta vigasznak az élet nehézségeire, mintsem lelki terrornak. Hiszen mindenki szembesül elsőre legyőzhetetlennek tűnő akadályokkal és tragédiákkal, természetes, ha ilyenkor megtorpanunk, azonban, ahogyan a könyv főszereplői is tapasztalták, néha egészen apró és váratlan dolgok, gesztusok segítenek a továbblépésben.

Az első történet, a Szerelmesek, egy fiatal nőről szól, akinek párja a karrierjét választotta őhelyette. Fumiko képtelen beletörődni a történtekbe, így megpróbál visszalátogatni a múltba, ám már az elején akadályokba ütközik. Az időutazás végül megtörténik és bár szerelme továbbra is külföldön tartózkodik, a múltban megismert kimondatlan szavak hatására Fumiko szíve is megnyugszik.

A Házaspár volt az a történet, ami leginkább megérintett. Kothake, aki ápolónőként dolgozik, azzal szembesül, hogy férje gyógyíthatatlan beteg. Sem türelmével, sem szakmai tudásával nem tud rajta segíteni, férje betegsége pedig olyan méreteket ölt, mely kihat a kapcsolatukra is. Kothake előtt nap, mint nap leperegnek az együtt töltött évek, de tudja, hogy múltja az egyetlen, melyen osztozhat szerelmével. Végül kétségbeesésében az időutazást választja, hogy meggyőződjön arról, jól cselekedett.

A Nővérek története volt az, amelyik leginkább rámutatott arra, mennyire nem foglalkozunk az emberi kapcsolatainkkal. Nap mint nap találkozunk számunkra fontos emberekkel, mégsem értékeljük igazán a közelségüket. Aztán egy nap észrevesszük, mennyi mindent mondhattunk volna nekik, mennyi kimondatlan érzés és gondolat veszett el félúton, de sajnos későn. Hirai és Kumi kapcsolata sajátos módon mutatja be a testvéri szeretet különböző formáit, az elszalasztott lehetőségek fájdalmát, és a veszteségek feldolgozásának folyamatát. Szívbemarkoló és fájdalmasan aktuális történet.

Végül betekintést kaphatunk egy szokatlan anya-lánya kapcsolatba is Kei és Miki történetével, akik ezúttal a jövőben találkoznak. Valamilyen szinten minden nőben, aki gyermeket vállal megfogalmazódik a gondolat, hogy vajon jó anya lesz-e, képes lesz-e egy boldog jövőt teremteni gyermekének. Az anyai önfeláldozás és a gyermeki szeretet egy gyönyörű történetben teljesedik ki példájukban, mely méltó lezárása a könyvnek.

A könyv árasztja magából a japán életfelfogást, olykor tartózkodó, mégis érzelmekkel teli, érdekes betekintést enged egy idegen kultúrába. A Mielőtt a kávé kihűl is azok közé a művek közé tartozik, melyek darabokra szedik az ember lelkét, hogy aztán átformálják, kiegészítsék és újból összerakják, amelyek után egy kicsit még ül az ember a becsukott könyv fölött, próbálgatja új érzelmeit és elmereng újonnan jött gondolatain.

Ti ráülnétek arra a bizonyos székre a szabályok ismeretében?

Kedvenc karakter: nincs konkrét kedvencem, nem a karakterek voltak a középpontban, így nem is voltak annyira kifejtve

Kedvenc jelenet: Kei és Miki találkozása a jövőben

Mélypont: -

Borító: a színek kifejezetten tetszenek, átadják a könyv hangulatát, az egész borító olyan letisztult, mégis kifejező

Kedvenc idézet: 

"A víz a magas helyekről az alacsonyabbak felé folyik, a gravitáció törvényének engedelmeskedve. Az érzelmeknek is van súlyuk, rájuk is hat egyfajta nehézségi erő. Például nehéz hazudnunk annak, akivel szoros érzelmi kötelék fűz össze bennünket. Ilyenkor mindig kilóg a lóláb. Kivált azokra az esetekre áll ez, amikor bánatunkat vagy sebeinket igyekszünk elrejteni."

Első mondat: "- Hű, már ennyi az idő?"

Értékelés:

Carpe noctem!

Nico