Eljött az ideje a 2022-es összefoglalónak is, és azt hiszem elmondhatjuk Lex-szel, hogy sűrű évünk volt. Január elején alapítottuk a blogot, majd az év során, először apró lépésekkel ugyan, de szépen építgettük az oldalt, az év végét pedig már 53 ajánlóval, 4 hírrel és 6 kis „szösszenettel” zártuk. 2023-ra is tartogatunk izgalmas dolgokat, úgyhogy ez az év is mozgalmas lesz, és remélem idén is velünk tartotok majd. :)
Egy olyan gyilkosságért ítélték el, amit talán el sem követett.
Oliver Marks tízéves börtönbüntetése végéhez ér, és a szabadulása napján az az ember fogadja, aki lecsukta őt. Colborne nyomozó visszavonul, de előtte tudni akarja, mi történt valójában egy évtizeddel korábban.
Oliver egyike annak a hét színinövendéknek, akik Shakespeare-t tanulmányozzák egy elit művészeti főiskolán. Ők heten ugyanazt a szerepet játsszák a színpadon és az életben: hős, gonosz, zsarnok, csábító, szende, statiszta.
Viszont amikor a szereposztás megváltozik, és a mellékszereplő sztárságra tör, a színjáték veszélyesen átszivárog a valóságba, és egyiküket holtan találják.
A többiek életük legnagyobb alakítása előtt állnak: meggyőzni a rendőrséget és magukat, hogy ártatlanok.
Fedezd fel sötét, drámai fordulatait!
Korábban már írtunk A végzet iskolája különleges és borzongató világáról, de nemsokára a vásznon is láthatjuk majd a Solomanciát minden borzalmas szörnyével és mágiájával együtt. Az adaptációt az Universal vezeti majd.
Ha eszedbe jutott már ez a kérdés a benned, veled vagy körülötted zajló események hatására, talán nem ismeretlen számodra a Mélylevegő Projekt, az a fiatal pszichológusokból álló csapat, amelynek célja, hogy tudományos igénnyel, mégis közérthetően osszon meg információkat a mentális egészségről és a hangulatzavarokról a közösségi médiában.
Most az online térből kilépve, az Elmerülőben adják közre tudásukat a leggyakoribb mentális betegségekről, a napjainkra jellemző pszichés problémákról, valamint a mentális egészség megőrzésének lehetőségeiről, miközben nem maradnak el a tőlük megszokott hasznos emlékeztetők, gyakorlati tippek és tanácsok sem. A kötetben a depresszió, a szorongás vagy a pánikzavar mellett olyan kevésbé ismert, ám sokakat érintő jelenségeket is bemutatnak, mint az imposztorszindróma, a gaslighting-effektus, a mérgező pozitivitás vagy az érzékszervi túlterhelés.
Az Elmerülőt haszonnal forgathatják mindazok, akik szeretnék jobban megérteni a saját, belső világukat, vagy kíváncsiak arra, mi zajlik a másik emberben, akik valamilyen mentális betegséggel küzdenek, vagy ismernek olyat, aki ebben érintett, és azok is, akik fontosnak tartják mentális egészségük védelmét.
A Mélylevegő Projekt 2020 óta oszt meg edukatív tartalmakat ismert és kevésbé ismert pszichológiai jelenségekről különböző online platformjain. A projekt nemcsak az ismeretterjesztésre, valamint a lelki egészség támogatására fókuszál, hanem fellép a mentális betegségekkel élőket övező megbélyegzés ellen is. Jelenlétük, legyen az online vagy offline, olyan támogató közösséget hív életre, amelyben senki sincs egyedül a problémáival.
Mrs. Oliver elvállalja, hogy Sir George Stubbs vidéki kastélyában, a kerti ünnepélyen megrendez egy „Hol a hulla?” játékot. De először is odahívja a világ leghíresebb belgáját, Hercule Poirot-t, mert valami nem tetszik neki. Poirot, aki már megszokta, hogy a regényírónő rosszul fejezi ki magát, vállalja a vizsgálódást. A játék természetesen komolyra fordul: meghal az a cserkészlány, akinek csak játszania kéne a hullát. A kerti ünnepélyen nemcsak a környéken lakók vettek részt, hanem a szomszédban álló diákszálló átutazó vendégei is, gyanúsítottban nincs hát hiány. Másnapra eltűnik az ifjú, szépséges és szegény Lady Stubbs is.
Poirot most sem hagyja cserben Mrs. Olivert és az olvasókat.
Valószínűleg sokan játszottatok „gyilkosost” gyerekkorotokban, főleg, hogy több játék is kering a gyerekek és fiatalok között ilyen néven, én kettőt is ismerek, úgyhogy ha szerettétek az ilyesfajta játékokat, ez a könyv nektek szól.
Poirot ugyanis ezúttal egy régi barátjától, Ariadne Olivertől (akit egyébként az írónő saját magáról mintázott ha jól tudom) kap egy különös hívást, miszerint sürgősen utazzon le egy bizonyos kerti ünnepélyre. Később kiderül, hogy Ariadne Oliver is csupán vendégként vesz részt az ünnepségen, aztán az igen szétszórt hölgyemény végül azt is elmeséli, hogy valójában mégsem teljesen vendég ott, hiszen híres krimi íróként a ház ura meghívta, hogy szervezzen a partira egy „Hol a hulla?” játékot.
Nana úton van, de nem biztos benne, hová tart. A lényeg az, hogy imádott gazdája, Szatoru mellett terpeszkedhet az ezüstszínű furgon anyósülésén. Szatoru nagyon szeretne találkozni három régi, ifjúkori barátjával, Nana azonban nem tudja, miért, a férfi pedig nem akarja elmondani.
A ritka szelídséggel és humorral elmesélt történet, amely Japán változó évszakaiban játszódik, az élet váratlan fordulatainak csodáját és örömét mutatja be.
Arra tanít, hogy tudjuk, mikor adjunk, és mikor kapjunk.
Több mint egymillió olvasót indított már meg világszerte a kedvesség és igazság üzenete.
Egy csodálatos történet hűségről és barátságról.
Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra.
Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek.
Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel – vagy inkább mivel – táncolnak valójában?
Amikor Annaleigh közelebb kerül egy titokzatos idegenhez, aki maga is titkokat őriz, versenyt kell futnia az idővel, hogy eloszlassa a családjára boruló sötétséget, még mielőtt őt magát ragadja el legközelebb.
Lebilincselő regény tele mágiával, fátyolselyem szoknyákkal és hosszú, sötét folyosókkal.
Hagyd, hogy magával ragadjon!
Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok. Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.
A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!
Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobban undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.
Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?
Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.
Meglepő módon a második részből sem emlékeztem igazán semmire (eltekintve egy „ijesztgetős részt, ami anno nagyon megragadt az emlékezetemben, bár, mint kiderült, kicsit másképp), így értek meglepetések, természetesen pozitív értelemben. Ami azt illeti, örülök, hogy nem a prágai út előtt olvastam, ugyanis a könyv egy része Prága óvárosában játszódik, így fel tudtam eleveníteni bizonyos helyeket is olvasás közben. A második kellemes meglepetés az volt, hogy Jonathan Stroud gólemje, az egyik prágai legendán alapszik (mire nem jó egy legendás könyv, ugye :D), így az izgalmas cselekmény, és a rengeteg poén mellett még ez is rátett egy lapáttal az élvezetre. A legendát itt meg is találhatjátok.
A bölcs Löw rabbinak sokszor sikerült elhárítania a veszélyt a Zsidóváros lakóinak feje fölül. Tudta jól azonban, hogy ez nem lesz így örökké. Gondolkodott hát, hogyan védhetné meg övéit, hogyan gondoskodhatna róluk később is. Hosszasan tanulmányozta a bölcs könyveket, forgatta a porladó, öreg pergamentekercseket, míg végre megtalálta, amit keresett, Úgy döntött, műembert készít, olyat, akinek emberfeletti ereje segíti a zsidókat a nehéz időkben és az ellenséggel való harcban. Elképzelésébe beavatta két legtehetségesebb tanítványát. Házának pincéjében aztán agyagból közösen megformázták az emberi termetnél jóval nagyobb alakot – a gólemet. Amikor elkészültek vele, a rabbi odafordult egyik tanítványához.
- Te olyan vagy, mint a tűz – szólt hozzá -, kerüld meg hétszer a gólemet, és közben mondd hangosan a szent szavakat!
A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elveszett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között. Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.
Egy kihívás miatt, na meg persze, mivel Murakami az idei egyik nagy kedvencemmé vált, újból tőle hozok nektek ma egy ajánlót (ígérem változatosabb leszek), mégpedig egy igen híres könyvéről, ami egy Beatles dal után kapta a címét.
A Károly hídon ma is látható harminc szent szobrát csak a 18. század közepén helyezték díszként a hídra. A szoborcsoport megrendelői nemesemberek, az egyház, a prágai városi hivatal és különféle főiskolák voltak. A szobrokat a kor jelentős művészei alkották, így például Matyáš Braun vagy Jan Brokoff és fiai. A prágaiak már évszázadok óta traktálják az idegeneket azzal a kérdéssel, vajon hány szobor van összesen a Károly hídon. A látszólag könnyű kérdés becsapós: a hídon nem harminc, hanem harmincegy szobor található. A harmincegyedik szobor, az aranykardos Bruncvík, a Kampa-szigetre épített hídpilléren áll. A szobrot Rolandnak is hívták, az Európa-szerte népszerű középkori lovaglegendák alapján. Hasonló oszlopos lovagszobrok más európai városokban is találhatóak, és eredetileg a városi önrendelkezést voltak hivatottak jelképezni. A Károly hídon azonban Bruncvík lábánál egy oroszlán is fekszik, és innen már csak egy lépés az a legenda, amely szerint a rettenthetetlen Bruncvík herceg révén került az oroszlán a Cseh Királyság címerébe.
Már vagy hatszáz éve mutatja az időt az Óváros toronyórája, az Orloj a városháza déli oldalának tornyán. Eredeti, egyszerűbb változatát még 1410 előtt építette Mikuláš z Kadaně. Ezt újította fel a 15. század végén Hanuš z Růže mester, és olyan tökéletessé fejlesztette, hogy az Orlojnak nem akadt párja egész Európában. Az Óváros tanácsosai igen büszkék voltak rá. Később az a szóbeszéd járta, hogy Hanuš mester ajánlatokat kap, késő éjszakáig a szobájában ül, számol, és rajzokat készít. Ugyan mi mással foglalkozott volna, mint hogy még szebb, még tökéletesebb toronyórát készít egy idegen városnak? De mi lesz akkor az óvárosi Orloj hírével? Törték a fejüket a tanácsosok, mit tegyenek, hogy a mester senki másnak ne építhessen toronyórát. Sokáig gondolkodtak, de sem pénz, sem okirat, sem eskü nem tűnt kellő megoldásnak. Mígnem az egyik zord, keményszívű tanácsos előállt elképzelésével. Tervétől először valamennyien megrémültek. Kegyetlen volt, a tanácsosok mégis egytől egyig arra jutottak, hogy a prágai Orloj csak így maradhat egyedülálló.
A blog Instagram oldalán már végigkövethettétek velünk a prágai utunkat, most azonban egy részletesebb beszámolóval készültem nektek, ugyanis bőven van miről mesélni. Utunkon Alena Ježková Prágai legendák című könyve kísért idegenvezetőként, így az egyes emlékművek szépségét legendák sokasága színezte kalandozásunk során. Egy-egy kedvenc legendámat veletek is megosztom majd a beszámoló során. ;)
Prága egyik legkedveltebb turisztikai célpontja az Óváros, hiszen a város ezen része az UNESCO világörökséghez tartozik, illetve rengeteg történelmi emlék maradt itt fent, ami túlélte a 20. századi pusztításokat. Éppen ezért, ahogy belép az ember az Óváros zsúfolt, macskaköves utcácskáiba, rögtön egy „középkorias” érzés fogja el, nem véletlenül van több olyan étterem is itt, ami egy középkori fogadó hangulatát idézi, ráerősítve erre a hangulatra. És akkor ott vannak a késői gótikus, illetve neogótikus tornyok is, melyek jelzőzászlókként emelkednek ki a házak soraiból, odavonzva magukhoz a turistákat. Nem véletlenül hívják Prágát a Tornyok Városának, tényleg lépten-nyomon beléjük botlik az ember.
A Hallgasd a szél dalát és a Flipper kötetek után végre eljutottam a sorozat harmadik részéhez is. Alapjáraton ritkán várok ennyit egy sorozat két része között, ha mégis, akkor azért mert még nem jött ki a következő rész, esetleg a magyar fordítást várom, de Murakami könyveivel valahogy úgy voltam, mint a klasszikusokkal; egyrészt kellett egy kis idő, hogy megemésszem az előző részeket, hogy ízlelgessem őket, elmerengjek rajtuk (mert már az előző részekkel kapcsolatban is felmerült bennem pár érdekes kérdés, de ezekre majd később kitérek), másrészt Murakami könyvei több szempontból is különlegesek, így nekem kell egyfajta hangulat, ahhoz hogy kellőképpen tudjam őket értékelni.
Silas
Nash és Charlie Wynwood kénytelen elmélyedni a múltban, hogy megoldják saját
rejtélyeiket. Versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a szükséges
válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek.
Vajon
vissza tudják szerezni, ami egyszer már az övék volt? Visszakaphatják-e a régi
énjüket?
Nos, elértünk a záró kötethez, és őszintén szólva, kicsit el kell tűnődnöm, milyen érzések is kavarognak bennem a sorozat lezárása után. Mert nem pont ilyen befejezést vártam, és nem tudom, most örüljek-e neki vagy sem. A harmadik kötet volt a legrövidebb a három könyv közül, ami nagy szó, tekintve, hogy az előző részek sem voltak olyan hű, de vastagok. Őszintén szólva engem kicsit zavart, hogy egy 300 oldalas regényt három, a száz oldalt alig átlépő könyvben kaptuk meg, bár elismerem, azért volt alapja a függővégek miatt.
A szamarkandi amulettet talán általános iskola ötödikben olvastam először, mikor végignéztem az iskolai könyvtár polcain és kiszúrtam a legvastagabb könyvet, már rögtön azt gondoltam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Aztán megláttam a borítót, elolvastam a fülszöveget és onnantól kezdve senki sem állíthatott meg, hogy tényleg el is olvassam. Bár a történetből szinte semmire nem emlékeztem, a hangulata és az érzés, hogy most egy jó könyvet olvasok, aminek be kell szereznem a folytatását is, megmaradt. Így, sok-sok évvel később végül újból eszembe jutott, és egy páros kihívás keretein belül, melyen Lex-el közösen veszünk részt, ismét sort kerítettem rá.
A híres Orient Expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egye idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket?
Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…
Ha már a Helikon kiadó párban adta ki őket, akkor a Mert többen nincsenek után, Agatha Christie talán leghíresebb könyvét hozom el most nektek. Ha másról nem, címről valószínűleg mindenki ismeri a Gyilkosság az Orient expresszen-t, amiből több filmes adaptáció is készült és kiadása óta, még ma is töretlen népszerűségnek örvendhet.
Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?
Emlékszem, még általános és gimi közötti nyáron találtam rá erre a gyöngyszemre az ajánlott olvasmányok hosszú, és végtelenül unalmasnak tűnő listáján. Sosem fogom elfelejteni, ahogy az esti takarodók után faltam a sorokat az elemlámpám fényénél. Egyszerre volt borzongató és egy rendkívül izgalmas kaland, amire ma már leginkább egy szelíd nosztalgia keretében gondolok, ha szembetalálom magam a kötettel valamelyik könyvesboltban.
Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának.
Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy hűvös októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be. Hűséges társak, halálos ellenségek várják, és ha Tristran elég kitartó, olyasmit találhat meg, amire egyáltalán nem számított.