Gyilkosvadászat – Agatha Christie (Hercule Poirot XXXI.) (Ariadne Oliver IV.) (Felicity Lemon IV.)

Mrs. Oliver elvállalja, hogy Sir George Stubbs vidéki kastélyában, a kerti ünnepélyen megrendez egy „Hol a hulla?” játékot. De először is odahívja a világ leghíresebb belgáját, Hercule Poirot-t, mert valami nem tetszik neki. Poirot, aki már megszokta, hogy a regényírónő rosszul fejezi ki magát, vállalja a vizsgálódást. A játék természetesen komolyra fordul: meghal az a cserkészlány, akinek csak játszania kéne a hullát. A kerti ünnepélyen nemcsak a környéken lakók vettek részt, hanem a szomszédban álló diákszálló átutazó vendégei is, gyanúsítottban nincs hát hiány. Másnapra eltűnik az ifjú, szépséges és szegény Lady Stubbs is.

Poirot most sem hagyja cserben Mrs. Olivert és az olvasókat.

Valószínűleg sokan játszottatok „gyilkosost” gyerekkorotokban, főleg, hogy több játék is kering a gyerekek és fiatalok között ilyen néven, én kettőt is ismerek, úgyhogy ha szerettétek az ilyesfajta játékokat, ez a könyv nektek szól.

Poirot ugyanis ezúttal egy régi barátjától, Ariadne Olivertől (akit egyébként az írónő saját magáról mintázott ha jól tudom) kap egy különös hívást, miszerint sürgősen utazzon le egy bizonyos kerti ünnepélyre. Később kiderül, hogy Ariadne Oliver is csupán vendégként vesz részt az ünnepségen, aztán az igen szétszórt hölgyemény végül azt is elmeséli, hogy valójában mégsem teljesen vendég ott, hiszen híres krimi íróként a ház ura meghívta, hogy szervezzen a partira egy „Hol a hulla?” játékot.

Rejtő Jenő könyvek

Ma egy kissé rendhagyó posztot hoztam Nektek. Ennek az az oka, hogy végre bepótoltam egy hatalmas hiányosságomat és elkezdtem Rejtő könyveket olvasni. Ennek apropóján pedig úgy gondoltam, hogy szívesen mutatnám be ezúttal nem csak a műveket, de a mögöttük álló szerzőt is, hiszen Rejtő Jenő alakja – hiába élt pusztán 38 évet – egyike a magyar szórakoztató irodalom legnagyobbjainak.

Szerintem nincs olyan magyar anyanyelvű ember, aki ne ismerné Rejtő Jenő (P. Howard) nevét - hacsak nem nagyon fiatal az illető, mert az ő esetükben sajnos már előfordulhat, hogy nem jön fel az örök klasszikus.

Gyilkosság az Orient expresszen – Agatha Christie (Hercule Poirot X.)

A híres Orient Expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egye idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket?

Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…

Ha már a Helikon kiadó párban adta ki őket, akkor a Mert többen nincsenek után, Agatha Christie talán leghíresebb könyvét hozom el most nektek. Ha másról nem, címről valószínűleg mindenki ismeri a Gyilkosság az Orient expresszen-t, amiből több filmes adaptáció is készült és kiadása óta, még ma is töretlen népszerűségnek örvendhet.

Mert többen nincsenek – Agatha Christie

Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre – ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt. Rejtélyes meghívójuk furcsa módon nem bukkan fel, de a vendégeket ez eleinte nem zavarja: a szakácsnő remekül főz, és a portói bor kiváló. A vacsora után azonban megszólal egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. Éspedig azzal, hogy gyilkosságban vétkesek. Egyikük nem sokkal később meghal… és az ebédlőasztalon a tíz kicsi katonafigurából egy eltűnik.

Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?

Emlékszem, még általános és gimi közötti nyáron találtam rá erre a gyöngyszemre az ajánlott olvasmányok hosszú, és végtelenül unalmasnak tűnő listáján. Sosem fogom elfelejteni, ahogy az esti takarodók után faltam a sorokat az elemlámpám fényénél. Egyszerre volt borzongató és egy rendkívül izgalmas kaland, amire ma már leginkább egy szelíd nosztalgia keretében gondolok, ha szembetalálom magam a kötettel valamelyik könyvesboltban.

Öt kismalac - Agatha Christie (Hercule Poirot XXIV.)

Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt.

Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest:

a tőzsdést (aki piacra járt),

az amatőr botanikust (aki otthon ült),

a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),

a nevelőnőt (aki hoppon maradt)

és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)

Harcosok klubja - Chuck Palahniuk

Úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy semmit sem tudtam róla. Nem láttam a filmet, nem hallottam véleményeket, (sőt, amióta felkerült az olvasólistámra, egyenesen kerültem is őket) mert kíváncsi voltam, mi tehette a Harcosok klubját ennyire ikonikussá.

Hát, valahol értem is, meg nem is. Ez a könyv sok minden volt: jó, rossz, elgondolkodtató, közben rémisztő, lebilincselő, mégis zavaros, mint valami groteszk lázálom, de mindenek felett meghökkentő.

A Harcosok klubja egy szürke életben szenvedő, irodista, IKEA bútorokat gyűjtögető, a reklámok uralta fogyasztói társadalomban rekedt férfi segélykiáltása – és közben valami jóval nagyobb is.

Sakknovella - Stefan Zweig

„Tudvalevően semmi sem oly nyomasztó az emberi lélekre, mint az űr”

Hogyan lehet a legmegrázóbban bemutatni egy korszak borzalmait? Nem a nagy, véres történetekkel, még csak nem is a rengeteg kár felsorolásával. Ahhoz, hogy az igazi szörnyűségeket átadhasd, egy ember sorsát kell megmutatni.

A Sakknovella pedig pontosan ezt teszi. Rövidsége ellenére hihetetlen sodrással és feszültséggel teli könyvecske ez, amelyben bár éppen csak bepillantunk egy élet történetébe, súlyos betekintést nyerünk a náci rendszer kegyetlenségeibe és az emberi lélek mélységeibe is.

A játékos - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Dosztojevszkij „A játékos” című, 1866-ban írott kisregényében a főhőst ördögi, démonikus erővel ragadja magával két különböző, de intenzitását, lefolyását tekintve nagyon hasonló szenvedély: a szerelmi érzés és a játékszenvedély. A történet előrehaladtával a hősnő iránt érzett vágyat a fiatalembernél olyan értékben váltja fel a rulett iránti szenvedély, hogy követhetetlenné válik: meddig tart az élet, és hol kezdődik a játék. A játék életté válik, az élet pedig játékká.

Dosztojevszkij igencsak sajátos módon fogja meg a dolgokat. Nem tudom, hogy az orosz mentalitás ennek az oka vagy ez csupán egy egyedi életfelfogás, a végeredmény mindenesetre egy érdekes keveredése a filozófiának és a pszichológiának, egy izgalmas, mégis mindennapi történetbe ágyazva.

Dorian Gray arcképe – Oscar Wilde

„Az az élet, melyet élünk, zűrzavaros, de képzeletünkben van valami rettenetesen logikus. A képzelet uszítja a bűn nyomába a lelkiismeret-furdalást. A képzelet műveli, hogy minden gonosztettnek hordania kell megfogant, torz vemhét.”

A Dorian Gray arcképe (más fordításban Dorian Gray képmása) Oscar Wilde egyetlen regénye, mely először 1890-ben került kiadásra. Bevallom, nem gyakran olvasok klasszikus irodalmat, de ezt a könyvet mindenképp el szerettem volna olvasni, hiszen ki ne találkozott volna már Dorian Gray nevével?