Caliannara túléli a mészárlást, de hűséges testőre nélkül
menekül, és kalandos módon zsoldosokhoz csatlakozik. Vajon elég az ottani
felcser pártfogása, hogy a grófkisasszonyból harcos válhasson, ha mindenki más
közönnyel, a kapitány pedig egyenesen ellenszenvvel méregeti?
Shastornak anélkül is megvolt a maga baja, hogy az ostromlott városból szökött nemeslány a nyakába szakadjon, de a neheze csak most következik. Megbízója átveri, a szerettei veszélybe kerülnek, ráadásul hitszegő bátyja is felbukkan.
Ez volt az első könyvem Kae Westától. Nem sokat hallottam az
írónőről, csak a Démon és Papnő miatt volt ismerős a neve, így teljes
tudatlansággal álltam neki a történetnek.
Színes fantasyt kaptam, részletesen kidolgozott, középkori
világra hajazó felépítéssel, nemesekkel, testőrökkel, intrikákkal és egy nagy
halom zsoldossal. Már az első oldalaktól kezdve pörög az cselekmény, egy
pillanatra se volt unalmas, a humor és a komolyság pont a legjobb arányban keveredett
benne.
A történet Bartilla ostromával indít. Azt beszélik,
csatamágus robbantotta fel a grófságot, de az igazságot senki sem tudja – nem
maradt túlélő, aki beszámolhatna róla. Bartilla grófját elnyelték a romok, a teljes
udvartartással együtt. Egyvalakinek azonban sikerült elszöknie, még mielőtt
kitört volna a pokol.
Caliannara, a gróf egyetlen lánya, hűséges testőre oldalán
menekül a városból. Abban a reményben keltek útra, hogy Caliannara menedéket és
segítséget kérhet majd a vőlegényétől. Ő azonban messze lakik, a páros nyaka
körül pedig egyre inkább szorul a hurok. A testőr, Vare végül úgy dönt, hogy a
testvérére bízza a védencét és elrejti őt híres-hírhedt zsoldosok, a Karvalyok között.
Ez a bizonyos testvér pedig nem más, mint Shastor kapitány,
a Karvalyok vezetője. A harmincas éveit taposó férfi élete talán legnagyobb
szállítmányát igyekszik éppen biztonságban eljuttatni a megadott címre, amikor
a nyakába szakad Caliannara. Így már két feladattal is kénytelen megbirkózni: elszállítani egy szökött grófkisasszonyt a vőlegényéhez – és közben életben tartani, ami ahogy haladunk előre,
egyre nagyobb kihívást jelent –, és közben megőrizni és időben leszállítani a
különleges csomagot, amivel a király megbízta őket. Hogy mit is rejt ez a
csomag, nem árulom el, az viszont biztosan senkit sem ér meglepetésként, ha azt
mondom, hogy kellően fontos ahhoz, hogy sokaknak fájjon utána a foguk.
És itt jön a képbe, hogy bizony nem csak a Karvalyok csapata rója a birodalom hegyeit-völgyeit, számos másik zsoldossereg is vadászik arra a bizonyos szállítmányra. Vannak itt régi sérelmek, intrikák, mindenféle családokon és büszkeségen átívelő ellentétek, amelyeknek hála egyetlen pillanatra se laposodik el a történet.
A szereplők nagyon jól vannak felépítve, életszerűek, mindenki motivációja érthető. Egy kivételével, ő viszont pont attól olyan érdekes, hogy sose lehet kiszámítani, mi is lesz a következő lépése, de rá még kitérek később.
Két szemszöget kísérünk végig, az egyik a grófkisasszonyé,
Claiannaráé. Szerethető, könnyű vele azonosulni, nyílt, bátor és
kötelességtudó. Bár eleinte nehézkesen áll helyt a Karvalyok táborában, idővel levedli
a nemesi származásával járó gőgöt és igazán belevaló főhősnővé formálódik.
Megtanul kiállni magáért, bepillantást nyer a zsoldosok életébe, a kemény arcok
és sebhelyek mögött lapuló történetekbe és valahol, út közben ő maga is Karvallyá
válik.
Nem más segíti ezen az úton, mint „a szőke”, Zurvan Delanga,
a kapitány legközelebbi harcosa – és egyben barátja. Nem úgy indult, mint a
legtöbb szívtipró, eleinte rideg volt és durva, mint egy darab kő, de aztán
ahogy egyre közelebb került Calinához, úgy vált egyre szerethetőbbé.
Tartottam tőle, hogy túlságosan romantikus irányba fordul
miattuk a történet, de alaptalan volt az aggodalmam. Zurvan dacos, makacs és
bár vannak mélységei bőven (az ő múltja se egyszerűbb, mint bármelyik zsoldosé,
sőt…), végig hű marad önmagához. A romantika csak egy halvány szál marad, ami
úgy szép, hogy közben egyáltalán nem úszik tőle rózsaszín tengerben a történet.
A másik szemszög a kapitányé, Shastoré. Hosszú utat jár be ő
is, szembenéz a múltjával és annak minden csalódásával. És amikor a szükség
végül úgy hozza, tíz év után hajlandó ismét szóba állni a testvérével. Ha a
mérgező tüske keserűsége nem is veszik el teljesen, a fájdalom megfakul és a
nagy Karvaly kapitány megtanulja, mi az a megbocsátás és az igazi
lovagbecsület.
Szándékosan a végére tartogattam azt a karaktert, aki a legtöbb
meglepetést okozta – függetlenül attól, hogy a meglepetés helyett lehet, hogy
találóbb kifejezés lenne a „csalódás”, de az „odamennék és legszívesebben
megfojtanám” is helytálló lehet.
Ő pedig nem más, mint a tábori felcser, Reynir. Szélsőséges
karakter, annál is szélsőségesebb nézetekkel és cseppet se zavartatja magát,
bárkinek a szemébe mondja a véleményét, ha kell. Olyan, akár a könyv mágikus
ragadozói, a snaukakígyók, alattomos és halálos a marása. Beteges dolgai vannak,
kiszámíthatatlan (néha már-már gyomorforgató is, amit művel), de pont ezért
örülök, hogy a folytatásban valószínűleg még bőven jut majd neki szerep.
Megkavarja az állóvizet rendesen.
Amit viszont felrónék a könyvnek, hogy bár a
világ összetett és részletesen kidolgozott, a rengeteg nevet és intrikát elsőre
nehéz volt a helyén kezelni, idő kellett, mire mindenkit megismertem és
megjegyeztem annyira, hogy érthető legyen a történet és igazán magával tudjon
ragadni. Az elején borzalmasan nehezen rázódtam bele, de utólag azt mondom,
hogy nem bántam.
Összességében egy jó fantasyt olvashattam, egyedi világfelépítéssel, izgalmas kalandokkal, ármánykodással és egy csipet romantikával. Kae Westa a Karvalyok személyében olyan csapatot alkotott, amelynek bárki szívesen a tagja lenne.
Bár már eltelt néhány nap azóta, hogy befejeztem a könyvet, még
mindig visszavágyom a kanyargós utcák, színehagyott zsalugáterek és régi
cégérek világába.
Kedvenc karakter: Zurvan, de azért a Shastor-Vare testvérpárt is meg kell itt említenem
Kedvenc jelenet: Kettő is van, nem tudok dönteni. Az egyik,
amikor Calina – immáron Caliannaraként – visszament a Karvalyok táborába, mert
az annyira aranyosra sikerült, hogy percekig mosolyogtam a lapokra. A második
pedig az utolsó csata leírása. Nem találkoztam még ilyen megoldással,
különleges volt, ahogy a jelen és egy majd’ egy évtizeddel ezelőtti harc emléke
összefonódott.
Kedvenc idézet: "Ne sírj, hallod? Elveszlek feleségül!"
Mélypont: Reynir
Borító: nem lett kedvenc, nem adja vissza a történet
hangulatát és Calinát se ilyennek képzeltem :(
Első mondat: "A csatamágus az éj közepén robbantotta be a várfalat."
Értékelés:
Capre noctem!
Lex
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése