A tök(él)etlen katona 2 - Gordon Fletcher (A tök(él)etlen katona II.)

Nem mind varangy, ami fénylik!

Ebben a remek Jackson-Livingstone paródiában egy híres kalandozó szerepét Játszhatod el, akit egész Lióniában jól ismernek. A királyodnak, Oroszlánszagú Richárdnak tett rengeteg szolgálat és a sok-sok év azonban nem múlt el nyomtalanul: a harcokban bal lábadat elvesztetted, és ugyan eddig sem voltál egy észkombajn, de most még elkapott az öregkori szenilitás is. Így te vagy az egyetlen kalandozó az országban, akire rá lehetett sózni azt a kellemetlen feladatot, hogy számoljon le D-moll Hegedűszonátával, a félelmetes Brmngy-fldkpc hegy tetejére épített, Krvngy-rmhlmz várban lakó, gonosz mágussal, a világ ellenségével. Mivel semmit nem tudsz mentségedre felhozni, kénytelen vagy elvállalni a feladatot…

Némi jókedvre, egy ceruzára, egy radírra, és két dobókockára lesz szükséged a játékhoz.

Rengeteg veszélyen (és poénon) kell majd átvágnod magad, és a siker egyáltalán nem garantált.

A gonosz szerző ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy valamilyen módon elhalálozz, mielőtt teljesíthetnéd a küldetésedet.

Ezúttal egy különleges könyvvel készültem nektek, amit még anyumtól kaptam, egy könyvvel, amit nem lehet kiolvasni, mégis rengeteg humoros perccel ajándékozott meg. De miért is olyan különleges ez a könyv? A tök(él)etlen katona 2 is a régi kalandjátékokhoz tartozik, azonban ez a könyv a híressé vált Jackson-Livingstone sorozat paródiája.

Mikor még általános iskolásként megkaptam, a kötelezőkből okulva szépen átugrottam az előszót és elkezdtem olvasni. Az első oldal után gyanús volt a dolog, nem igazán értettem mit kéne kezdenem az olvasottakkal, szóval kénytelen voltam átrágni magam a bevezetésen is, és akkor esett le a tantusz, hogy milyen különleges könyvet is tartok a kezemben.

Na de mi is az a kalandjáték könyv? Ezeknél a regényeknél az olvasó nem szépen lapról lapra halad, itt a hangsúly az össze-vissza lapozgatáson van, amolyan szerepjátékok, ahol egy hős bőrébe bújhatunk. A fő cselekmény itt is jelen van, de a történet menete és a végkifejlet az olvasón múlik, ugyanis mi választhatjuk meg mi legyen hősünk következő lépése. A cél általában egy küldetés végrehajtása, de mivel egy paródiáról beszélünk, A tök(él)etlen katonánál ez a túlélésre módosult.

Ezúttal egy kiöregedett, féllábú kalandozó bőrébe bújva kell legyőznünk D-moll Hegedűszonátát, aki a Brmngy-fldkpc hegy tetejére épített Krvngy-rmhlmz nevű várban lakik. (Meg ne próbáljátok kiolvasni, az író valószínűleg csak belefejelt a billentyűzetbe, de ha valaki kíváncsi, megpróbálhat beleolvasni dolgokat. :D) Egyszóval nem éppen egy hősfigura a főszereplő, öreg is, gyenge is, és a szürkeállománya is erősen megritkult a kalandozások során, szóval erős hátránnyal indulunk az íróval szemben, aki viszont mindenáron arra hajt, hogy valami ronda és kicsit sem hősies módon elhalálozzunk.

„Füttyentesz egyet, hogy jelezd a lovadnak, nemsokára oda fogsz menni hozzá. A ló erre be van idomítva. Tudniillik öreg már szegény, és nem szereti, ha feleslegesen ugráltatják. Néha ugyan megfordul a fejedben (mondanom sem kell, jó lassan), hogy esetleg neki kéne odajönnie hozzád a füttyszóra. Végül is öreg ló ide, öreg ló oda, neki mégiscsak négy lába van, neked meg (legutóbbi balszerencsés kalandod óta) csak egy.”

Fogalmam sincs hányszor játszottam vele, de egy kezemen meg tudom számolni hányszor nyertem (hősiesen bevallom, hogy szinte mindig csaltam a szörnyeknél, mert enélkül is könnyű meghalni és dobálgatni se volt kedvem), de ennek ellenére is az egyik kedvenc könyvem a mai napig, hiszen, ahogy az író is felhívta rá a figyelmet, itt nem az a lényeg, hogy minden szörnyet lekaszabolva túljussunk az akadályokon és legyőzzük a főgonoszt, hanem hogy felkutassuk a könyvben rejtőző (általában igencsak fárasztó) poénokat, amikből akad bőven.

„Megigazítod a páncélruhádat, igyekszel úgy kihúzni magad, hogy ne újuljon ki a lumbágód, majd határozott, katonás léptekkel elindulsz az istálló felé. Hogy mindvégig megőrizd a látszatot, magadban csöndesen mondogatod a menetelés ritmusát. Jobb. Jobb. Jobb, jobb, jobb…”

 Még mindig vannak olyan részei a könyvnek, amiket sosem olvastam, az író stílusából kiindulva, gyanítom vannak olyan részek is, amikhez nem is lehet eljutni mert csupán viccből tette bele őket, egyszóval egy ideig még nem fogom megunni, úgy érzem. Bár második részről van szó, az első rész ismerete nélkül is tökéletesen érthető.

Kinek ajánlom? Röviden, mindenkinek. Kicsit jobban kifejtve, mindazoknak, akik szeretik a jó humort, a kalandokat, a hatalmas baromságokat, akiknek kevés idejük van, esetleg nem igazán szeretnek hosszabb könyveket olvasni, de szívesen elmélyülnének egy érdekes kalandban. Azonban jól jegyezzétek meg: az Egyujj-kétujj-huszonegyujj alkalmazása az olvasás során törvénytelen és büntetendő! (Az első nekifutásnál legalábbis. :D)

És végezetül:

„A kérdés már csak az, hogy láttad-e a Gyaloggalopp című filmet? Ha láttad, lapozz a 237-re. Ha nem, lapozz a 280-ra.”

Kedvenc karakter: -

Kedvenc jelenet: nehéz kérdés és gondolom csalás azt mondani, hogy az egész könyv :D

Kedvenc idézet: megint csak egy trükkös kérdés, amit most figyelmen kívül hagyok

Mélypont: -

Borító: visszaadja a könyv hangulatát bár azt nehezményezem, hogy két lába van a főhősnek rajta :D

Első mondat: „Tehát akkor vágjunk bele a kalandozásba.”

Értékelés:

Carpe noctem! 

Nico