A szerelem valóban nem ismer határokat?
Csitt, leányom, tartsd magadban! Minden szót, mi elhagyná
ajkad!
Legyen az erőd benned rejlő, ne szólj, ne mondj, míg az
idő eljő!
Tanulj, fejlődj, de ne beszélj, hallgass, lányom, hogy
tovább élj!
Aznap, amikor anyámat megölték, megmondta apámnak, hogy
többé nem fogok beszélni, és hogy ha meghalok, ő is velem hal. Azt is
megjósolta, hogy a király eladja a lelkét, a fiát pedig elnyeli az ég.
Apám igényt tart a trónra, és most a háttérben várakozik,
várja, hogy anyám szavai valóra váljanak. Apám kétségbeesetten vágyik a
koronára. Én csak szabad akarok lenni.
Hogy szabad legyek, el kéne szöknöm, de anyám átka és apám kapzsisága fogva tart. Nem tudok beszélni vagy bármilyen hangot hallatni, képtelen vagyok karddal bánni, vagy elcsábítani a királyt. Egy olyan földön, ahonnan minden mágiát kiirtottak, talán a szeretet az egyetlen varázserő. De ki lenne képes szeretni… egy madarat?
A szavak erővel bírnak – főleg ebben a történetben.
A madár és a kard az alapötlete alapján akár egy Szépség és
a szörnyeteg retelling is lehetne, de Amy Harmon gyönyörűen átalakította a
történetet, amely így még gazdagabb, még színesebb és még elbűvölőbb lett. (És
ezt úgy mondom, hogy a Szépség és a szörnyeteg volt a kedvenc Disney mesém,
szóval nálam ez tényleg nagy szó.)
Olyan világba kerülünk, ahol a varázslat számtalan különféle
formában létezik. Vannak itt Alakváltók, Fonók, akik kedvükre alakíthatják a
tárgyakat, Gyógyítók és Ékesszólók, akik látják a jövőt, meg persze ezen képességek megszámlálhatatlan
variációja és keveréke. A különlegességektől azonban félnek az emberek,
és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, üldöztetnek és kivégeznek mindenkit, aki egy
kicsit is eltér a „normálistól”. Így megy ez évszázadok óta, egyik zsarnok
királyt követi a másik a trónon, akik mind azzal érvelnek, hogy az „egyenlőség”
nevében teszik, amit tesznek.
A történet főszereplője, Lark is Ékesszóló, az édesanyjával
együtt. Egészen kicsi még, amikor egy apró hiba miatt lelepleződnek és az éppen
soron következő király a szeme láttára végez az édesanyjával. A nő az utolsó
leheletével átkot bocsát a királyra, a fiára, és a saját férjére is (ha Lark
meghal, ő is meg fog – ezzel biztosítva a lánya védelmét), közben pedig örök
némaságra ítéli a lányt, hogy véletlenül se fedhesse fel mások előtt a
képességét.
Évek múlnak el, Lark némán, szavak nélkül nő fel, a király pedig
eltávozik az élők sorából és a fia, Tiras lép a helyére. Az országot veszélyes
ellenség fenyegeti, folyamatos háború dúl a határok mellett, és mint nagyhatalmú
földesúr, Lark apja is köteles lenne katonákat küldeni a király segítségére.
Csakhogy ő ezt nem teszi meg, így Tiras alattomos módszerhez folyamodik:
elrabolja és a palotába viszi Larkot, amolyan biztosítékként.
És itt kezdődik meg az ő különleges kapcsolatuk. Tiras messze nem a tipikus YA szépfiú. Erőskezű király, aki bizony nem riad vissza semmitől, ha az országa biztonsága a tét. Eleinte egyáltalán nem könnyű megkedvelni, de ahogy halad előre a történet, egyre többet fed fel magából Lark előtt, ahogyan a lány is előtte. Amikor például kiderül, hogy Lark soha nem tanult meg írni, sem olvasni (az apja így próbálta védeni őt – és egyúttal saját magát is, ugyebár), a király a szárnyai alá veszi. Nem is tudja, miféle kincset ad a lánynak: szavakat.
Lark végre kiléphet a szürke, félénk szerepből, amibe egész életében kényszerítették. Tiras pedig megtanul bízni, Lark segítségével megkérdőjelezi a saját múltját és az apja tetteit. A felépített falak ellenére pedig kiderül róla, mennyire jó ember is ő valójában. És mennyire összeillenek ők Larkkal.
„– Gyönyörűen néz
ki ma este, Lady Lark. Mondtam mostanában, mennyire élvezem a hallgatását? –
mormolta, semmibe véve a töprengésemet.
Mondtam
mostanában, milyen tuskó?”
Mindketten hatalmas fejlődésen mennek keresztül a történet
során, és titkokból sincs hiány. A fordulatok, az ármánykodás a trónért és
persze az egyre csak közeledő ellenséges erők mind-mind garantálják, hogy egy
pillanatra se váljon unalmassá az olvasás.
A vége pedig gyönyörű lezárást kapott, de ahogyan a cím is
sejteti, ez nem teljesen önálló regény, van egy második része is – igaz,
egyelőre csak angolul –, ami a királyi testőrparancsnok, Kjell történetét írja
le.
Összességében egy csodálatos regényt olvashattam, Amy Harmon
stílusa igazán magával tudott ragadni, a szereplőkkel együtt. Érdekes csavar,
hogy a címben szereplő madár végsősoron nem Larkra utal – akinek a neve
egyébként Pacsirtát jelent. De, hogy akkor mégis ki az és miért, nos… Ehhez már el kell
olvasni a könyvet ;) Amit egyébként nagyon ajánlok bárkinek, aki
szereti az egyedi fantasyt, a romantikát, vagy éppen a Szépség és a
szörnyeteg történetét.
Kedvenc karakter: Tiras
Kedvenc
jelenet: Az esküvő előtti várakozás
Kedvenc idézet:
„A szív akkor sem
gyógyulhat be, ha gyűlölet van benne.”
Mélypont: Lark némasága és az apja viselkedése
Borító: Nem egészen adja
vissza a történet hangulatát, de ettől eltekintve gyönyörű
Első mondat: „Mert a beszéd élő
és ható.”
Értékelés:
Carpe noctem!
Lex
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése