Azoth számára kétes a túlélés. Valami olyasmi, amit senki sem garantál. Utcagyerekként nő fel a nyomornegyedben, és megtanulja gyorsan felmérni az embereket. Ahogy megtanul vállalni bizonyos kockázatokat is. Olyan kockázatokat, mint Durzo Blint tanítványának állni.
De hogy felfogadja őt, Azothnak hátat kell fordítania régi életének, és elfogadnia új személyiségét és nevét. Nem Azoth többé. Kylar Sternként meg kell tanulnia az orgyilkosok világának veszélyes politikáját és a különös varázslatokat – és kifejleszti a halálhoz való érzékét.
Úgy érzem idén sikerült igazán jó könyveket kifognom, és örülök, hogy ezúttal is egy olyan művet mutathatok nektek, ami nagy kedvencemmé vált. Az árnyak útján is A szél nevéhez hasonlóan sokáig csücsült a polcomon, mindig csak toltam, magam sem tudom miért, és bár sokáig nem vett rá a lélek, hogy nekikezdjek, egyáltalán nem bánom, hogy megvettem.
Az elején kicsit lassabban haladtam, nem azért, mert rossz volt, inkább a téma miatt, ugyanis egy dark fantasy-ról beszélünk, ami elég komoly témákat is feszeget, beleértve a gyermekbántalmazást és a szexuális erőszakot. (Az író felesége egyébként bántalmazott gyermekekkel foglalkozott, innen is eredt a dolog, mint az a könyv végén lévő interjúból kiderült.) A másik ok az volt, hogy belecsöppentem egy rendkívül részletes világba, éreztem, hogy most valami nagy dolog van készülőben, mégis kicsit elvesztem a nevek, országok, kifejezések között.
A történet Cenaria egyik nyomornegyedében kezdődik, ahol az árva utcagyerekek céhekbe tömörülve próbálják túlélni az utcai élet kegyetlenkedéseit. Persze, ahogy az lenni szokott, a céheken belül sem garantált a biztonság, sőt az erősebbek szinte minden alkalmat megragadnak, hogy kihasználják a náluk kisebbeket. Szó szerint mindent. A legrosszabb pedig, hogy olvasóként sem látjuk a kiutat, hogy ezeknek a gyerekeknek, hatalmas szerencse nélkül nemigen van esélye kiemelkedni a mocsokból.
A főszereplő, Azoth is ezen gyerekek közé tartozik, mígnem megjelenik előtte egy jobb élet reménye, mégpedig egy bérgyilkos képében. Durzo Blint, híres Veszejtő, ha nem a leghíresebb, különleges érzéke a halálhoz hatalmas hírnevet szerzett neki. Bizonyos okok miatt végül tanítványává fogadja Azothot, aki bár így kikerül a mocsokból és a fizikai nyomorból, továbbra sem élhet békében. Durzo Blint figyelmeztette, aki bérgyilkosnak áll, nem kötődhet senkihez, mert az a biztos halált jelentené számára, Azoth mégsem tud teljesen mestere nyomába lépni.
„De ha velem jössz, mindent feladsz érte. Ha egyszer elkezded ezt a munkát, sosem leszel a régi. Egyedül leszel. Más leszel. Mindig. És nem ez a legrosszabb. Nem akarlak ijesztgetni. Nos, talán mégis. De nem túlzok. Nem fogok hazudni neked. A lerosszabb, kölyök, az ez: a kapcsolatok olyanok, mint a kötél. A szeretet meg a hurok a kötél végén.”
Míg végigkövetjük Azoth kiképzését, a háttérben valami sokkal nagyobb készülődik, valami, ami mellett eltörpül egy feltörekvőben lévő profi bérgyilkos, valami, ami birodalmakat rendít meg. De legfőképp valami, amiben Azothnak nagyobb szerepe van, mint azt elsőre gondolnánk.
A történetet rengeteg karakter szemszögéből követhetjük, így az eleinte homályos dolgok gyönyörűen összeállnak a végére. De a legjobbak a hatalmas csavarok voltak, mert ebben a könyvben semmi sem az, aminek elsőre látszik. Mindennek megvan az oka, és minden összefügg, még a legapróbb jelentéktelennek tűnő dolgok is, amik fölött átsiklik az olvasó. Emellett a karakterek is igencsak részletesek, mindegyik szereplő összetett, mindenkinek megvan a háttértörténete, és bár a legtöbbjük a város nyomorában született esetleg bűnöző, mégis szinte mind szerethetőek valamilyen szinten. (Azért természetesen vannak olyan karakterek, akiket szívesen leradíroztam volna a lapokról, igen Patkány, rád gondolok.)
A stílust még megemlíteném, különösebb problémám nem volt vele, azonban néhány szónál és kifejezésnél úgy éreztem nem illettek bele a regény világába, főként a káromkodásoknál fordult elő, amik számomra néha túlságosan is modernnek hatottak. A könyv végén egyébként, ahogy azt már fentebb említettem, található egy interjú az íróval. Először nehezen vettem rá magam, hogy belekezdjek mert őszintén szólva nem igazán szerettem volna kilépni a könyv világából, de mégis rávettem magam és nem csalódtam. Érdekes és motiváló volt, ha valaki hobbiból ír otthon, semmiképpen se hagyja ki.
Összességében egy sötét, de izgalmas és összetett fantasy-t kaptam, érdekes világgal és különleges karakterekkel és cselekménnyel. Kíváncsian várom milyen csavarokat tartogat a második rész.
Kedvenc karakter: Egyértelműen Durzo Blint. Bár volt egy rész, ahol kicsit ellenszenvessé vált, mikor azonban minden kiderült róla, méginkább a szívemhez nőtt a karaktere.
Kedvenc jelenet: a tróntermi csata
Kedvenc idézet:
„A bosszú az igazság szeretetéből, s a rossz jóvátételére való vágyból ered. De a megtorlás átok. Az Éjangyalnak, a Megtorlásnak három arca van: Bosszú, Igazság, Irgalom.”
Mélypont: -
Borító: Őszintén szólva nem igazán nyerte el a tetszésemet, a fehér háttér nekem egyáltalán nem tükrözi a könyv hangulatát. (Plusz nehezen tudtam eltekinteni a ténytől, hogy olyan, mintha világítana a srác orra :D)
Első mondat: „Azoth a sikátorban kuporgott, a hideg sár felbugyogott meztelen lábujjai között.”
Értékelés:
Carpe noctem!
Nico
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése