Egy ​sötétebb mágia - V. E. Schwab (A mágia árnyalatai I.)

A mágikus apokalipszis után több részre hasad az univerzum. Kell herceg egy különös utazó, egy antari, aki képes eljutni az egymástól elzárt világokba: Szürke, Vörös és Fehér Londonba. Ezek a városok akkor sem különbözhetnének jobban, ha más-más földrészen lennének, de igazából nem földrajzi távolság van köztük, hanem dimenzióbeli.

A trilógia első kötetében Kell herceg Vörös London vidám színekkel teli utcáit gyakran elhagyja Szürke London bűnözés fertőzte sikátoraiért és Fehér London hideg sivárságáért. Mágikus képességét sokan irigylik, miközben üzeneteket szállít a világok között. Egyik útja során veszélyes kalandba bonyolódik, és egy sötét mágia fenyegetésével kell megküzdenie. A pusztító erő abból a Fekete Londonból származik, melyet védekezésképp elzártak mindörökre az emberi létezés terei elől. Kell nem menekülhet a gonosz hatalmától, de szerencsére társa akad a küzdelemben: a Szürke Londonból származó fiatal tolvaj lány, Lina.

Korainak tűnhet ilyesmikkel dobálózni, de azt hiszem, új kedvencet avattam idén. Az Egy sötétebb Mágiával V. E. Schwab bebizonyította, hogy nagyon sokszínű szerző. A Verity szörnyei duológiája után nem volt kérdéses, hogy belevágok majd ebbe a sorozatába is, és azt hiszem, ez még az előzőt is túlszárnyalta.

Adott egy hihetetlenül egyedi alapötlet: a világ négyfelé szakadt, négy egymásra simuló dimenzióban létezik, amelyeknek a központja London. Létezik Vörös London, ahol általános gazdagság uralkodik, hiszen még él és virul a mágia, aztán ott van Szürke London, ahol bár viszonylagos a jólét, de a mágia már rég feledésbe merült (talán ez állt a legközelebb a „valódi világhoz”, olyan ipari forradalom-beli Anglia hangulatot idézett), majd az elvadult Fehér London, végül pedig a sötétségbe veszett Fekete London. Ezutóbbit réges-régen felemésztette a mágia, így mostanra már kapuk sincsenek, amelyek odavezetnének.

Kell (igen, a névválasztás kicsit bajos így, a magyar fordításban) Vörös Londonban él, egyike a világ utolsó antari-jainak. Ők azok a különleges mágusok, akik képesek járni-kelni a dimenziók között – noha ennek megvan az ára, amit a saját vérükkel fizetnek meg minden egyes átkelés után.

Vörös Londonban él, a királyi család fogadott fiaként, bár sokkal inkább amolyan tulajdonként érzi magát. Egy mágikus fegyver, amit jobb közel tartani, mintsem az ellenségeddé tenni. Szokásos körútját járja éppen, leveleket szállít a Londonok uralkodói között, és apróságokat csempész át egyik világból a másikba, amikor váratlan kalandba gabalyodik.

Egy olyan ereklye kerül a birtokába, amelynek léteznie sem lenne szabad. A sötét mágia nem csak Szürke Londonban, de hamarosan Vörös Londonban is elterjed, mindent elpusztító, fekete kórként üti fel a fejét és egyedül Kell állhat az útjába.

Illetve nem teljesen egyedül. Színre lép ugyanis Szelina Bard, a Szürke London-beli tolvajlány.

Lina múltját rejtély övezi, a jövője csupa homály, egyik napról a másikra éli a tolvajok életét, miközben arról álmodozik, hogy egy napon vízre szállhat a saját hajóján és felfedezheti a világot. Ők ketten nem is különbözhetnének jobban Kell-el, mégis, egyedül egymásra számíthatnak ebben a dimenziókon, Londonokon és világokon átívelő kalandban.

Mindkét karaktert nagyon megszerettem – a mellékszereplőkkel együtt, akik szintén annyira élő, összetett személyiségek voltak, hogy igazán nehéz lenne csak úgy elmenni mellettük. Ott volt Kell fogadott testvére, Rhy herceg, vagy éppen a Fehér Londonban uralkodó zsarnoki ikerpár szolgálatában álló Holland is, a másik antari, de azt hiszem, a végtelenségig lehetne sorolni őket és az sem lenne elég.

Ez tipikusan az a történet, amit csak akkor ért meg igazán az ember, ha elolvassa (meg hát, bevallom, nehéz is róla úgy írni, hogy mindvégig spoilermentes maradhassak). Akkor viszont úgy beszippant, hogy képtelenség letenni a könyvet. V.E Schwab különleges, vizuális írásmódja úgy magával ragadó, ahogy van.

Egyedi világfelépítés, igazi, hátborzongatóan kegyetlen gonoszok, szövevényes cselekmény, erős karakterek és egy hihetetlenül jól kivitelezett macska-egér játék a két főszereplő között. Ezt mind megtalálni az Egy sötétebb mágia lapjain, meg még ennél jóval többet is.

Szerencsére a trilógia mindhárom része megjelent már magyarul, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a fantasyt, vagy éppen csak ismerkedik vele és szívesen olvasna valami igazán jót.

Kedvenc karakter: Holland és Kell

Kedvenc jelenet: A báljelenet, Lina kabátjával

Kedvenc idézet:

„A bűn indítéka nem olyan bonyolult – szögezte le. – Az emberek azért lopnak, mert meg akarnak szerezni valamit. Ha nem a pénzszerzés hajtja őket, akkor az irányítás vágya, a hataloméhség. Azzal, hogy eltulajdonítják a másét, és megszegik a törvényt, erősebbnek érzik magukat. Puszta dacból is tehetik. – Elfordult. – Van, aki azért lop, hogy életben maradjon, más pedig azért, hogy elevennek érezhesse magát. Ilyen egyszerű ez.
– És te melyik vagy? – kérdezte Kell.
– Én a szabadságért lopok – jelentette ki Lina önérzetesen. – Vagyis, gondolom, egy kicsit mindkettő.”

És, hogy visszaadjak valamit a két főszereplő dinamikájából is – mert az tényleg olyasmi, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire jó:

„– Készen állsz? – kérdezte, és megpörgette a forgótárat.
Kell belesett a rácsos kapun át a várakozó kastélyra.
– Nem.
A lány erre rávillantott egy pengeéles vigyort.
– Helyes! – bólintott. – Azok, akik úgy érzik, készen állnak, mindig hullazsákban végzik.”

Mélypont: Az, amit a Fehér Londont uraló ikerpár Hollanddal művelt

Borító: Egyszerűen tökéletes, mind stílusban, mind pedig tartalomban visszaadja a könyv hangulatát és világát

Első mondat: „Kell igen különös kabátot hordott.”

Értékelés:

Carpe noctem!

Lex