Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?
Emlékszem, még általános és gimi közötti nyáron találtam rá erre a gyöngyszemre az ajánlott olvasmányok hosszú, és végtelenül unalmasnak tűnő listáján. Sosem fogom elfelejteni, ahogy az esti takarodók után faltam a sorokat az elemlámpám fényénél. Egyszerre volt borzongató és egy rendkívül izgalmas kaland, amire ma már leginkább egy szelíd nosztalgia keretében gondolok, ha szembetalálom magam a kötettel valamelyik könyvesboltban.
Sokáig kerestem a könyvet, azonban mivel a cím elszenvedett pár cenzúrát, ráadásul nem is igen árulták sehol, akkor sem találtam rá, amikor a Helikon Kiadó végül kiadta az Agatha Christie sorozatában. Mikor megtudtam, hogy legutóbb Mert többen nincsenek címmel adták ki, valamiért mégsem vettem meg, és most kifejezetten örülök, hogy zsebkönyv formájában is megjelent. A mániákus zsebkönyv gyűjtő lelkemnek kifejezetten jót tett :D (Bár azért merész húzás még a Helikontól is egy elválasztási hibával kezdeni egy ennyire híres regényt.)
A történetet valószínűleg mindenki ismeri: egy titokzatos V. A. Lacky (zseniális) különböző indokokkal a Katona-szigetre csalogat nyolc embert, azonban mikor a vendégek megérkeznek, csupán két cseléd várja őket. A szigetről rengeteg pletyka kering, de senki sem tudja pontosan ki vásárolta meg és miért. A modern, mindennel felszerelt nyaraló látszólag tökéletes helynek tűnik, hogy az ember kiszakadjon kicsit a szürke hétköznapokból, a békés nyaralás azonban rémálomba fordul, amikor egy hang gyilkossággal vádolja a jelenlévőket, majd az egyik vendég különös körülmények között életét veszti. A szobák falán egy gyerekvers lóg, és annak megfelelően tíz kis porcelánszobor díszíti az ebédlőasztalt. Az első haláleset után azonban az egyik figura nyomtalanul eltűnik és ekkor kezdetét veszi a „játék”.
Szerintem több szempontból is különleges és rendhagyó ez a történet. A. C. többi könyvével ellentétben ugyanis itt nem tűnik fel egyik híres nyomozó sem, hogy megoldja a különös rejtélyt, sőt a Scotland Yard sem talál rá kielégítő magyarázatot. Minden szempontból egy tökéletes bűncselekményt kapunk, melyben tíz embert titokzatos körülmények között életét veszti. Azt már megszoktuk, hogy A. C. mesterien használja fel az emberi pszichológia darabjait, ennél a könyvnél mégis úgy éreztem, hogy most még saját magán is túltett. Olvasóként szinte már olyan érzésem volt, hogy én is a sziget egyik foglya vagyok, kerestem a gyilkost és a kiutat, meggyanúsítottam mindenkit, aki egy kicsit is gyanúsnak tűnt. Ahogyan a szereplők fokozatosan rájönnek, hogy senki sem tartózkodik a szigeten rajtuk kívül, és elkezdik egymást gyanúsítani, ahogyan nő a pánik, és szép lassan felgyülemlik a félelem és a bűntudat a lelkük mélyén, mind olyan lépések voltak, amivel még inkább úgy éreztem, a történetben élek. És az írónő tökéletesen használta fel ezeket, hogy egy borzongató és tökéletes történetet alkosson.
Őszintén szólva engem már az alapkoncepció is megvett, de a kreatív elemek miatt (a titokzatos tulajdonos neve, a vers és a bábuk kapcsolata a halálesetekkel, Káin bélyege…) még közelebb került a szívemhez a regény.
Bár nem olvastam Agatha Christie összes regényét, de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy számomra ez a tökéletes detektívregény.
Kedvenc karakter: -
Kedvenc jelenet: az utolsó eset, nem csak a lélektani elemek miatt, de azért is, mert olyan lezárást adott, ami bár nem szolgált magyarázattal, mégis izgalmas volt olvasni + az epilógus, ahol minden értelmet nyer
Kedvenc idézet:
„És az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember.”
Mélypont: -
Borító: megint csak ismétlem magam, a helikonos borítók mindig szépek és kreatívak, ennek a kötetnek viszont kifejezetten tetszik a színe
Első mondat: „Egy dohányzók számára fenntartott első osztályú fülke sarkában Wargrave törvényszéki bíró szivarozott.”
Értékelés:
Carpe noctem!
Nico
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése