A szamarkandi amulett – Jonathan Stroud (Bartimaeus I.)

Londonban a varázslóké a hatalom. (Vagy legalábbis úgy hiszik… Igazándiból a démonok intézik az ügyeket.) Egy ellopott amulett. (Nem én tettem…Nos, rendben, én voltam, de nem tehetek róla. Kényszerítettek. Hogy ki? Hát épp ez a legbosszantóbb…) Mese cselszövésről, merényletről, bosszúról. (S persze rólam, Bartimaeusról! A főszereplő én vagyok!) A Bartimaeus trilógia első kötete. (Ragyogó tetteim oly számosak, hogy lehetetlenség lenne számot adni róluk egy kötetben.) Nagyobb gyerekeknek és nagyobbra már nem növő felnőtteknek (12 éven aluliak kíméljenek! Nathaniel több mint elég a számomra…!)

A szamarkandi amulettet talán általános iskola ötödikben olvastam először, mikor végignéztem az iskolai könyvtár polcain és kiszúrtam a legvastagabb könyvet, már rögtön azt gondoltam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Aztán megláttam a borítót, elolvastam a fülszöveget és onnantól kezdve senki sem állíthatott meg, hogy tényleg el is olvassam. Bár a történetből szinte semmire nem emlékeztem, a hangulata és az érzés, hogy most egy jó könyvet olvasok, aminek be kell szereznem a folytatását is, megmaradt. Így, sok-sok évvel később végül újból eszembe jutott, és egy páros kihívás keretein belül, melyen Lex-el közösen veszünk részt, ismét sort kerítettem rá.

Bevallom teljesen más hangulatra emlékeztem, már amennyi emlékem maradt róla, de ettől még szinte ugyanannyira tudtam élvezni, mint még kisiskolásként. Bár a Harry Potter sorozat nem tartozik a nagy kedvenceim közé, azért eléggé szerettem, így mindig félve kezdek neki a mágusos, mágusiskolás könyveknek, ugyanis bennem van a gyanakvás, hogy egy Harry Potter másolatot fogok a végén kapni. Na, A szamarkandi amulettnél nem kell ettől félni, ugyanis nem sok köze van a kettőnek egymáshoz. Őszintén szólva a Bartimaeus sorozat „erőrendszere” nekem sokkal jobban tetszik. Ugyanis a könyv világában, a mágusok uralkodnak Londonban, ők irányítják a politikai ügyeket, de más fontosabb területeket is szigorú felügyelet alatt tartanak, az átlagemberek szemében pedig amolyan kisisteneknek számítanak. A valóságban azonban a munka nagy részét nem a mágusok végzik, az erejük ugyanis abban áll, hogy különböző lényeket tudnak megidézni a másik világból, hogy a szolgálatukba állítsák őket.

A főszereplő, Nathaniel is azon kiválasztottak közé tartozik, akik kitanulhatják a mesterség csínját bínját. A látszólag félénk, és visszahúzódó fiú azonban sokkal többre képes, mint amit a környezete gondol róla, és egy személyes bosszú miatt megidézi Bartimaeust, egy igencsak erős, és enyhén szólva is problémás dzsinnt. A megidézésnél azonban olyan hibát vét, amivel nem kívánt hatalmat ad Bartimaeus kezébe, így egyfajta patthelyzet alakul ki mágus és dzsinn között. Míg Nathanielnek szüksége van a dzsinnre a bosszúja beteljesítéséhez, hibája miatt a dzsinn, bár köti a varázslat, így elmenekülni nem tud, hatalmas problémákat okozhat neki.

Nathaniel kicsinyes bosszúja azonban eléri azt a pontot, ahol már nem képes irányítani a dolgokat, így kelletlenül bár, de kénytelen Bartimaeusra támaszkodni. Ahogyan azt a fülszöveg is mutatja, nem is Nathaniel, inkább Bartimaeus a főszereplő, a lényeg. A nagyszájú és pimasz dzsinn végzi ugyanis a munka nagy részét, bár valljuk be, sokszor elég sajátosak a módszerei. De hát ezért szeretjük, na meg a remek humora miatt, ugyanis a könyv töménytelen viccét is ő szolgáltatja, nemegyszer hangosan felnevettem olvasás közben a szarkasztikus és passzív-agresszív viccein, illetve esetleges bénázásain. Mert bár hatalmas erejű lény, azért nem minden jön össze neki se úgy, ahogy akarja, sőt…Nem hiába mondják az egyik legproblémásabb dzsinnek. :D

A történet csavaros, repkednek a titkok és cselszövések akárcsak Dzsabor detonációi vagy Bartimaeus viccei, a világa érdekes, a főbb karakterei pedig szerethetőek. Bár Nathanielnek is voltak zseniális megmozdulásai, azért mégiscsak Bartimaeus nőtt igazán a szívemhez, a főszereplők se veled, se nélküled kapcsolatát és csipkelődéseit pedig kifejezetten imádtam. Csak egy példa a szerető és törődő kapcsulatukra:

„- Jól van, tisztíts meg. Biztos tudod a módját.

- Tudom.

Talán nem kellett volna belenyomnom a folyóba.”

Kedvenc karakter: Bartimaeus

Kedvenc jelenet: a fürdetés és a szellemileg visszamaradott galamb jelenete, illetve a végső csata

Kedvenc idézet: (akárhányszor előkerül, Lex-el mindig jót nevetünk ezen)

„Tessék, elbírsz még egy láda strucchúst? Hoppá, látom, nem.”

Mélypont: ahogyan Nathaniellel bánt a mestere

Borító: bár a régi borítóval olvastam, ami akkor nagyon megfogott, az új borító is gyönyörű

Első mondat: „A helyiségben gyorsan esett a hőmérséklet.”

Értékelés: 

Carpe noctem!

Nico