Szerintem nincs olyan magyar anyanyelvű ember, aki ne ismerné Rejtő Jenő (P. Howard) nevét - hacsak nem nagyon fiatal az illető, mert az ő esetükben sajnos már előfordulhat, hogy nem jön fel az örök klasszikus.
Sokféle történetet
írt – pl. a vadnyugati, vagy a légiós gyűjtemények -, ám a humor, a csavarok és
a szerethető karakterek mindegyikben jelen vannak. Rejtő igazán borzasztó
helyzetekbe tudja helyezni a szereplőit, igazi tragikomédia, amit némelyikük leművel
néha. De épp ez teszi őt megfoghatatlanul különlegessé: a mérföldes pofonok, az
eltűnt kések, amik hátakban bukkannak fel (Piszkos Fred, a kapitányból idézve –
szerintem lazán kiérdemelné a legjobb első mondatok címet), nagyszájú
zsiványok, tolvajok és szerelmesek. Mindez olyan köntösben tálalva, hogy nem
lehet megállni mosolygás nélkül.
Pár szó erejéig
Rejtőről…
Azt
hiszem, Rejtő Jenő maga is olyan volt, mint némelyik hőse: kalandvágyó, örökké
nyughatatlan, aki messze nem a szokványos életutat járta be. 1905-ben
született, Reich Jenő néven. Színésznek készült – és bár színpadon nem
kifejezetten volt tehetséges, még Berlinbe is eljutott, hogy ott tanuljon -,
majd fogta és belevetette magát mindabba, amit Európa adhatott neki. Volt
dokkmunkás, házaló, halász, illatszerárus, sztepptáncos, és elvileg az idegenlégióba
is jelentkezett, de a hőseivel ellentétben őt elég hamar leszerelték. (Pedig nem
volt egy nebántsvirág típus, bokszolt, sőt ha kellett, verekedett is)
Rengeteget
írt rövid élete során. Írói álneve a Nova kiadónak köszönhető (mivel ez a kiadó
elsősorban külföldi irodalmat adott ki, Rejtő neve sem maradhatott az eredeti) A
szerződése szerint kéthetente vállalta, hogy lead egy-egy 120 oldalas regényt,
úgyhogy nem meglepő, ha ezek után azt mondom, hogy rengeteget dolgozott. A Japán
Kávéház teraszán írt a legtöbbet, miközben csak úgy döntötte magába a fekete
kávét. (Ha jól tudom, ez a hely ma Írók Boltja néven létezik)
Korai
halálát egy rossz indulatú újságcikk okozta, egy korabeli nyilas lapban. A cikk
írója felhívta a figyelmet Rejtő zsidó származására, és hiába volt éppen
kórházban, eljöttek érte és Oroszországba rángatták. Alig három hónap után, végül
1943-ban halt meg, elkeserítően fiatalon, 38 évesen.
Művei egyébként
angol, bolgár, cseh, észt, finn, francia, német, olasz, örmény, román is
szlovák nyelven is megjelentek, és számos film alapjául is szolgáltak, és
bizony Rejtő híres sorai a mai napig is fel-fel bukkannak a szállóigéink között.
Én a vadnyugati
történetekkel kezdtem, ezen belül is a Vesztegzár a Grand Hotelben című rövidke
könyvvel és nyugodtan állíthatom, hogy már az első oldallal megvett magának.
A történet molyos
fülszövege a következő:
Rejtő egyik
legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi
képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén
vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú
szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár az okmány megszerzése csak
egypár titokzatos személy érdeke, mégis, a kényszerű bezártság nyomasztó
hatására a legkülönfélébb rejtélyes eseményekbe keveredik bele a hotel szinte
minden lakója, hogy azután az óriási kavarodásban lelepleződjenek az igazi
bűnözők, és fejtetőre állított kalandok során egymásra találjanak az igazi
szerelmesek – és az okmány hivatott tulajdonosai, illetve őrzői is.
Nehéz ezekről a
könyvekről ajánlót írni, hiszen ahhoz egyfelől rövidek, másfelől pedig hihetetlenül
nehéz úgy tenni, hogy ne lőjünk le semmit. Illetve ott van az a bizonyos már
említett rejtős-stílus, amit nem lehet csak úgy átadni. Azt egyszerűen olvasni kell.
A fülszövegből
viszont kiemelnék egy részletet:
„minden rendű és
rangú szélhámossal zsúfolt”
Mert ez szerintem
nem csak erre a hotelre, vagy erre könyvre, de úgy általánosságban elmondható
az összes Rejtő történetre is.
Rögtön ez után
következett a Texas Bill, a fenegyerek című könyv, amiről bár ismét nehéz lenne
spoilermentesen írni, azt azért elárulhatom, hogy a cím egyáltalán nem
megtévesztő. Texas Billnél nagyobb kóklert szerintem a világ nem hordott a
hátán, hihetetlenül vicces volt nézni, ahogy csalások eszement sorozatával
kihúzza magát a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekből.
És ha már
említettem, hogy Rejtő mennyire kifordított helyzetekbe szereti helyezni a szereplőit,
akkor nem mehetek el az Egy bolond száz bajt csinál című történet mellett sem.
Igaz, ez nem a western könyvek közé tartozik, azért nagyon is megérdemel egy
említést, mert rég volt már olyan, hogy olvasás közben azért kellett
félretennem egy könyvet, mert már könnyezett a szemem, úgy nevettem.
Ismét a molyos fülszöveget
másolnám be:
Mi a furcsa
abban, ha egy ifjú lord feleségül akar venni egy roppant bájos és nagyreményű
művésznőt? Az ötlet nem nyeri meg a hagyománytisztelő rokonok tetszését, s
rövid úton a bolondokházába csukatják a heves vérű örököst. Hősünk meglepő
nyugalommal veszi tudomásul az eseményeket, s elhatározza, hogy egy bolond száz
bajt csinál. Terve meg is valósul, bár nem egészen úgy, mint ő gondolta, mert
titokzatos bűnügyek is keverednek a történetbe; végül természetesen minden
megoldódik, s még az oly féltve őrzött hagyományokon sem esik – látszatra –
semmi csorba.
Ebből már jól
látható az alaphelyzet: a nagyszájú, félelmet nem ismerő főhőst, Sir Felixet – aki
mellesleg teljesen ép elméjű – bolondokházába csukatják. Ő pedig úgy dönt, hogy
bosszút áll ezért a maradi rokonságán. Csakhogy közben véletlenül egy bűntény
elkövetőjévé nyilvánítják, úgyhogy már nem csak a családjával, de a rendőrséggel
is szembekerül.
Van azonban egy
elég hatékony segítsége: a jegyese, Ellen Grace. És hát mit is tenne egy nagysikerű
színésznő, ha nem állna be elmebajos kísértetnek? Ha ez segít, hát ez segít.
Ezen az elgondoláson aztán egyre többen vonulnak a bolondokházába – ki-ki
megjátszva a maga lehetetlen baját -, hogy pontot tehessenek az ügy végére.
Volt itt szerelem,
krimi és igazi pihent agyúság bőven, de többet nem is lőnék le. Legfeljebb annyit
még, hogy ahogy a cím is mutatja, bolondból és kevésbé bolondból is akad itt azért
bőven.
Messze vagyok még
attól, hogy kijelenthessem, minden művét elolvastam, de nem titkolt célom, hogy
megpróbálkozzak vele, mert Rejtő egyszerűen zseniális. Valahol azt olvastam,
hogy a Rejtő regények végét nagy valószínűséggel ki lehet találni, de azt, hogy
Rejtő egy-egy mondata hogy fog végződni, lehetetlen. És ez tényleg így van, ez
teszi őt igazán utánozhatatlanná.
Végszóként pedig
nem is igazán hagynék itt mást, csak annyit, hogy:
MENJEN MINDENKI
REJTŐT OLVASNI, GARANTÁLOM, HOGY NEM FOGJÁTOK MEGBÁNNI😊
Ahhoz pedig, hogy mégiscsak
megtartsam a poszt ajánló jellegét, itt van néhány igazán klasszikus Rejtőtől,
amiket biztosan ajánlanék első olvasásra – a teljesség igénye nélkül, persze:
- Az elveszett
cirkáló
- A szőke ciklon
- A láthatatlan
légió
- A 14 karátos
autó
- Piszkos Fred, a kapitány
Carpe noctem!
Lex
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése