A bölcs Löw rabbinak sokszor sikerült elhárítania a veszélyt a Zsidóváros lakóinak feje fölül. Tudta jól azonban, hogy ez nem lesz így örökké. Gondolkodott hát, hogyan védhetné meg övéit, hogyan gondoskodhatna róluk később is. Hosszasan tanulmányozta a bölcs könyveket, forgatta a porladó, öreg pergamentekercseket, míg végre megtalálta, amit keresett, Úgy döntött, műembert készít, olyat, akinek emberfeletti ereje segíti a zsidókat a nehéz időkben és az ellenséggel való harcban. Elképzelésébe beavatta két legtehetségesebb tanítványát. Házának pincéjében aztán agyagból közösen megformázták az emberi termetnél jóval nagyobb alakot – a gólemet. Amikor elkészültek vele, a rabbi odafordult egyik tanítványához.
- Te olyan vagy, mint a tűz – szólt hozzá -, kerüld meg hétszer a gólemet, és közben mondd hangosan a szent szavakat!
A tanítvány úgy tett. Amikor először
megkerülte a figurát, a vizes anyag szikkadni kezdett, amikor megkerülte
másodszor, a gólem meleget árasztott, és a hetedik körnél már vörösre izzott.
- Most te menj! – szólt a rabbi a
másik tanítványához -, neked a víz az elemed.
A tanítvány varázsigéket olvasott a
fekvő gólemre, miközben körbejárta, és az izzó anyag lassanként lehűlt. A
hetedik körnél a gólem testének olyan színe és hőmérséklete lett, int az embernek.
Majd maga a rabbi kerülte meg az
agyaglényt. Fennhangon idézte a szent szavakat. A hetedik kör után megállt a
gólem fejénél, és belehelyezte szájába a szent sémet, a titkos jelekkel teleírt
pergamendarabot. Mindhárman feszülten várták, mi lesz. A gólem megrázkódott,
kinyílt a szeme, és lassan felült. Termete ijesztő volt, amikor felállt, válla
a tetőboltozatot súrolta. Éppen úgy nézett ki, mint egy ember, csak beszélni
nem tudott, mert a beszéd titka a legszentebb titok, azt még a rabbi sem tudta
a gólembe lehelni. Felöltöztették, és hazavezették a konyhába. A rabbi így
szólt a feleségéhez:
- Új szolgát fogadtam fel, Josefnek
hívják. Nálunk fog lakni, segít a zsinagógában és a háztartásban.
Így is történt. Nappal a gólem a
zsinagógában segédkezett, vagy egy padon ült a rabbi konyhájában, éjszakánként
pedig a zsidó negyed utcáit járta, és őrködött, hogy senkinek se essen
bántódása. Már az is elég volt, ha rettentő termete felbukkant, a rossz
szándékú emberek igyekeztek kitérni az útjából. Szolgálatkész volt, mindent
megtett, amire szükség volt, csak éppen olykor nem ismerte a helyes mértéket.
Amikor a rabbi felesége azt az utasítást adta neki, hogy hordjon vizet a
dézsába, elárasztotta az egész utcát, amikor almáért küldték, hatalmas vállán
elhozta az egész árusbódét a rémült kofaasszonnyal együtt, hogy a rabbi
felesége maga válogathassa ki az almát.
Löw rabbinak egyetlen dologról nem
volt szabad megfeledkeznie. Mielőtt pénteken alkonyatkor a zsinagógába megy
imádságra, hogy megkezdődhessen a sábesz, a szombati nyugalom és pihenő ünnepe,
ki kell vennie a gólem szájából a sémet, hogy ő is pihenhessen. Ha ezt nem
teszi meg, a gólem hatalmas ereje irányíthatatlanná válik.
Egyszer megbetegedett a rabbi
legkisebbik lánya. Szinte élettelenül feküdt az ágyon, és az aggódó rabbi nem
tudta, hogyan segíthetne rajta. Mivel péntek volt, és közeledett az este,
gondterhelten a zsinagógába indult imádságra, a gólemről teljesen
megfeledkezett. A gólem eközben a padján ücsörgött, ás amikor eljött az ideje,
hogy szokásos pihenőjére térjen, fölállt, és elkezdett fel-alá járkálni a
konyhában. Egyre gyorsabban lépdelt faltól falig, míg végül kirontott az
utcára. Kint, mint aki eszét vesztette, betörte az ablakokat, leszaggatta a
felfüggesztett cégéreket, és kézzel felaprította, bedöntötte az ajtókat, a
fákat pedig gyökerestül kitépte a földből. Amikor a környéken már nem volt mit
rombolni, visszatért a rabbi házába, tönkretette a bútorokat, összetörte az
edényeket, letépte a falról a képeket és a szőnyegeket, dühödten pusztított.
A rabbi a zsinagógában éppen énekelni kezdte
az ünnepi dalokat, amikor az imaházba rontott a szolgálólány, és
kétségbeesetten közölte, mi történt. A rabbi elbizonytalanodott, mert a sábesz
kezdetét jelző zsoltár már elhangzott, és attól fogva senki nem cselekedhetett
semmit. Most azonban emberéletekről volt szó. A rabbi ezért otthagyta a
zsinagógát, és hazaigyekezett. A gólem éppen felhasogatta az utolsó
bútordarabot is.
- Megállj, Josef! – szólt a rabbi
erélyesen. A gólem megszelídült, mint egy bárány, szófogadón leült a helyére, a
konyhai fapad roncsaira, hagyta, hogy a rabbi kivegye a szájából a sémet, és
mozdulatlanná vált, mint egy darab agyag.
A rabbi ezután visszatért a
zsinagógába, és folytatta az imádságot. Újra elénekelte az elejétől a sábesz
érkeztét hirdető zsoltárt. Attól fogva a történtek emlékére a Régi-új zsinagógában
kétszer éneklik el a kilencvenkettedik zsoltárt, csak ott, sehol máshol a
világon.
Amikor a rabbi hazatért az esti
istentiszteletből, első útja a kislányához vezetett. És mintegy varázsütésre, a
kislány meggyógyult. Csak éppen sápadt volt az ijedségtől.
Löw rabbi pontosan tudta, mi
történhetett volna, ha nem lép közbe időben. Nehéz szívvel döntést hozott.
Magához hívattakét tanítványát, akik a gólem készítésében segédkeztek, és a
gólemmel együtt felmentek a Régi-új zsinagóga padlására. Ott a rabbi
megparancsolta a gólemnek, hogy feküdjön le, és csukja be a szemét. Mindhárman
a fejéhez álltak, és visszafelé mormolni kezdték a szent igéket. A gólem
lélegzete eközben lelassult, majd leállt. A rabbi kivette a gólem szájából a
sémet. Hétszer megkerülte visszafelé a gólem testét. Így tett az egyik
tanítványa is. A gólem bőre lassan elszürkült, és közönséges agyanszínű lett.
Amikor a másik tanítvány is megkerülte hétszer visszafelé, a gólem teste
megrepedezett, szétmállott. A mozdulatlan agyagfigurát ezután lefedték régi,
erős vászondarabokkal.
Másnap a rabbi közölte feleségével
és a többiekkel, hogy Josef, a szolga örökre eltávozott a városból, és már
sohasem tér vissza. Mindenkinek megtiltotta, hogy a Régi-új zsinagóga padlására
menjen, nehogy valaki újra felélessze a gólemet.
Egy szerencsétlen flótás mégis megpróbálkozott vele. Évszázadokkal később egy diák tudomást szerzett a gólemről. Arra gondolt, egy ilyen erős szolga révén meggazdagodhatna. Fáradhatatlanul tanulmányozta hát a régi zsidó írásokat, míg végre rábukkant az agyagóriás készítésének szent szövegére. Titkos jelekkel sémet készített, és ellátogatott a Zsidóvárosba. Éjszaka felosont a Régi-új zsinagóga padlására, ledobálta a gólem testéről az elporladt vásznakat, megtisztította a testét, és a szájába helyezte a sémet. A gólem testén lassan összezáródtak a repedések, izzani kezdett, füstfelhők szálltak fel belőle. Majd az óriás megrázkódott, kinyitotta a szemét, végül felállt. Hirtelen nőni kezdett, egyre nagyobbra, félelmetes és hatalmas lett, mint egy izzó földdarab. A diák megrémült, és gyorsan kivette a gólem szájából a sémet. Abban a pillanatban a gólem megdermedt. Hatalmas agyagteste meghajolt, a diákra zuhant, és egy kupac száraz földként maga alá temette.
Carpe noctem!
Nico
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése