A gólem szeme – Jonathan Stroud (Bartimaeus II.)

A varázslók uralta Londonban egyre szaporodnak a rejtélyes bűnesetek, páratlan erejű mágikus eszközök tűnnek el. Puccskísérlet húzódik a háttérben, vagy a mágusokkal szembeni Ellenállás a felelős? Bartimaeusnak, a pimasz és találékony dzsinnek és immár magas állami hivatalt betöltő megidézőjének, aki azonban még mindig kamasz éveiben jár, olyan ügyeket kell felgöngyölítenie, amelyek nem csupán átláthatatlanul bonyolultak, de roppant veszélyesek is.

Meglepő módon a második részből sem emlékeztem igazán semmire (eltekintve egy „ijesztgetős részt, ami anno nagyon megragadt az emlékezetemben, bár, mint kiderült, kicsit másképp), így értek meglepetések, természetesen pozitív értelemben. Ami azt illeti, örülök, hogy nem a prágai út előtt olvastam, ugyanis a könyv egy része Prága óvárosában játszódik, így fel tudtam eleveníteni bizonyos helyeket is olvasás közben. A második kellemes meglepetés az volt, hogy Jonathan Stroud gólemje, az egyik prágai legendán alapszik (mire nem jó egy legendás könyv, ugye :D), így az izgalmas cselekmény, és a rengeteg poén mellett még ez is rátett egy lapáttal az élvezetre. A legendát itt meg is találhatjátok.

Nathanielt mestere halála után új mágus vette a szárnyai alá, így új kapuk nyíltak meg előtte a mágia és a hatalom útján. A szamarkandi amulett visszaszerzésével a miniszterelnök is nagy érdeklődéssel tekint rá, ám nem mindenki helyesli, hogy egy ilyen fiatal mágus kezébe ekkora hatalom kerüljön. Nathaniel ugyanis immár magas hivatali pozícióval, és ennek köszönhetően még több problémával dicsekedhet, így pimasz szolgája, Bartimaus se reménykedhet egy gyors elbocsátásban.

A második kötetben egy új szereplőt kapunk Kitty személyében, akiről bár az első részben volt néhány szó, de bővebb magyarázattal csak a Gólem szeme szolgált. Hogy őszinte legyek nekem egyáltalán nem volt szimpatikus a lány karaktere több szempontból sem, makacssága és naivitása egy idő után meglehetősen idegesítő volt, de úgy érzem a további részekben van esély rá, hogy változik a véleményem vele kapcsolatban.

Ami viszont megdöbbentett, az a Nathaniel viselkedésén végbemenő változás volt. Az első rész ajánlójában már említettem, hogy Nathaniel se vált nagy kedvenccé, de ott még megvolt benne az a gyermeki naivitás és kíváncsiság a világ felé. Most, hogy a kormány egy fontos tagjává vált, egyre inkább átragadt rá a többi mágus mentalitása. Bár a gyermeki vonások nem szűntek meg teljesen, egyre inkább a hatalom és befolyás rabjává vált, ahogyan erre Bartimaeus is felhívja a figyelmét. Ennek ellenére továbbra is imádtam közös jeleneteiket és barátságos, vicces csipkelődéseiket.

Azt szeretem igazán Bartimaeusban, hogy a többi szellemmel ellentétben, ő képes kötődni az emberekhez, ez már az első rész végén, a búcsúzkodásnál is érződött. Ott van Nathaniel, akivel a se vele, se nélküle kapcsolatuk ellenére azért mindkét fél részéről van egyfajta kötődés, ott van Kitty, akivel szintén kezd létrejönni egy baráti kapcsolat és legvégén ott van még Bartimaeus legkedveltebb alakja is, az egyiptomi kisfiú… (hmmm nagyon kíváncsi vagyok Ptolemaioszra, a címből ítélve a következő részben meg is kapom a válaszaimat *-*)

Na és akkor a prágai részek! Egyrészt érdekes volt a könyv világfelépítésébe beleilleszteni, abszolút úgy éreztem, illenek a kis macskaköves, össze-vissza utcák a könyv hangulatához, másrészt viszont sok helyen már a könnyeimet törölgettem a röhögéstől, mert arra nem számítottam, hogy az író egy középkori, morbid és különc népnek fogja leírni az ott élőket, persze mindezt hihetetlen humorba ágyazva. Csak, hogy egy példát hozzak:

- Találkozzunk…

- Remélem nem azt akarja mondani – vágott közbe Nathaniel -, hogy a bitófa árnyékában vagy a kivégző dokknál vagy valami hasonló hülyeséget.

- Már az ötlet is nevetséges – húzta ki magát az alak.

- Helyes.

- A régi pestisgödröt akartam javasolni a Hibernska utcában.

Az egész sorozatnak egyébként egy kicsit visszás érzete van, ez a másik, amit nagyon szeretek benne. Vannak a mágusok, és vannak a ronda, gonosz démonok (tudom, hogy sértő a kifejezés, bocsáss meg Bartimaeus), akik minden alkalmat kihasználnak, hogy ártsanak a gazdáiknak. Nyilván az emberek a jók, nemdebár? Hát nem. A sorozat szépen rávilágít arra, hogy bár a szellemek valóban gonoszak tudnak lenni, mégis sokszor az emberek az igazi szörnyetegek. De ez csak egy apró gondolat a végére, leginkább a zseniális humora miatt lett egyik nagy kedvencem a sorozat, az izgalmas történet mellett, valahogy Bartimaeus karaktere mindig fel tud vidítani hülyeségeivel és szemtelen beszólásaival. :D

Kedvenc karakter: továbbra is Bartimaeus (nem hiszem, hogy ezen bármi változtatna, zseniális karakter :D)

Kedvenc jelenet: a prágai temetős rész, Kitty és Bartimaeus beszélgetése, illetve a végső csata

Kedvenc idézet: áhh sajnos kettő kedvencem is van, így most kivételesen, sunyiban idecsempészem mindkettőt :D

„-Csak nyugodj le, és egy percre figyelj rám.

- Figyeljek rád? És miért tenném, amikor még a legutóbbról is sajognak a csontjaim? Két redves emberi évnél több kell, hogy kiheverjem a traumát, amit te okoztál. Na persze tudtam, hogy valami hegyes süvegű idióta egy rossz nap majd megidéz, de azt azért nem hittem, hogy ugyanaz az idióta lesz, mint legutóbb”

„- A bőröd gőzölgött, a hajszálaid vége izzott. Szép látvány volt. Az aurád is megkergült. Egy ekkora töltettől megszabadulni kényes folyamat. Egyből fel akartalak ébreszteni, de várnom kellett pár órát, hogy biztosan túléld.

- Mi?! Mennyi idő telt el?

- Öt perc. Meguntam.”

Mélypont: a mágusok viselkedése

Borító: imádom az egész sorozatot, mindegyik borító gyönyörű

Első mondat:

„Alkonyatkor egymás után lobbantak fel az ellenség tábortüzei, méghozzá sokkal nagyobb számban, mint előző este.”

Értékelés: Kitty részei miatt egy kicsivel kevésbé tetszett, mint az előző ezért kap ennyit

Carpe noctem!

Nico