Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket
nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt.
Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják,
egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert
tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják,
az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.
Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt
ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki
zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől
nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel
rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az
árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon
emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de
vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?
A hatalmas népszerűségnek örvendő V. E. Schwab magával ragadó stílusban kelt életre egy jelmezek nélküli, karcos világot, ahol a szupererőtől nem válik valaki automatikusan jófiúvá, és ahol idővel mindenkinek le kell lepleznie igazi indítékait.
Azért szeretem V.E Schwab könyveit, mert soha, senki sem teljesen fehér, vagy fekete. A karakterek árnyaltak, a világok sötétek és durvák, és bár soha nem a cselekmény van a fókuszban, az összetett szereplők és konfliktusok egyszerűen annyira magukkal ragadnak, hogy lehetetlenség abbahagyni az olvasást.
Valahogy így jártam most a Viszállyal is, és a „szokásos” recept megint
tökéletesen bevált. Ha röviden kellene összefoglalnom a történetet, akkor valami
ilyesmit írnék: egy évtizeden átívelő sakkjátszma két szuperképességekkel bíró zseni
között.
Valamivel bővebben:
Victor Vale és Eli Cardale két, szakdolgozatra készülő egyetemista.
Mindketten különcnek számítanak, átlagon felüli intelligenciájuknak és
érdeklődésüknek hála egy kicsit mindig is kilógtak a többiek közül. Barátoknak
vallják magukat, de a valóság jóval komplexebb ennél. A két fiú kapcsolata
alapján értettem csak meg igazán, hogy milyen keskeny is a határ a szeretet és
a gyűlölet között. Mégis, Eli az egyetlen, akit Victor közel enged magához
(annak ellenére, hogy összejött a lánnyal, akire korábban Victor is hajtott,
hogy Eli „elvette” tőle az évfolyam zsenijének járó címet, és még lehetne
sorolni).
A szakdolgozatoknak hála ők ketten belemélyednek a rendkívüliek, ún.
RK-k (emberfeletti képességekkel bíró egyének) létezésének kutatásába. Hamarosan
kiderül, hogy az RK-k nem egyszerűen csak léteznek, de bárkiből RK lehet, aki halálközeli
élményt él át – illetve az esetek nagyrészében tényleg meg is hal.
A kutatás aztán kísérletekhez vezet, a végeredmény pedig az, hogy
először Eli, majd Victor is RK-vá válik. És itt kezdődnek meg a gondok. Anélkül,
hogy jobban belemennék és ki kellene tennem a spoilerveszély feliratot, röviden
annyi történik, hogy egy véletlen, de annál szörnyűbb baleset következtében a
két barát egymás ellen fordul, ami aztán azzal végződik, hogy Victort börtönbe
zárják.
Itt ugrik a történet, egészen pontosan tíz évet, Victor
szabadulásához. A börtönben töltött évek alatt Victor tökéletesre csiszolta a
képességét, és a bosszúvágya a legkevésbé se apadt Eli iránt, aki ekkorra a
város ünnepelt hősének számít.
De ahogy Victoria Schwab könyveinél megszokhattuk, soha, semmi
sem ennyire egyszerű. A megmentő álarca mögött rejtőző Eli a valóságban ugyanolyan
rossz, mint a bűnözők, akik ellen „harcol”, vallásos megszállottsággal
gyilkolja az RK-kat. És itt jön a képbe Sydney, az alig tinédzser RK, akinek
súlyon áron ugyan, de sikerül megszöknie Eli elől.
A kislány Victor oldalán köt ki, a szintén börtönviselt Mitch
mellett. A szedett-vedett hármas pedig – ki-ki a maga okai miatt – szövevényes
tervet eszel ki a bosszúra. Lépésről lépésre haladnak, nyomoznak Eli után, üzeneteket
hagynak neki és közben szép lassan feltárul mindenki múltja is. Halál,
balesetek, lövöldözés és feltámasztott hullák kísérik őket (meg egy hatalmas,
félholt kutya, de ez már igazán részletkérdés)
A két idősík egyébként folyamatosan váltogatja egymást, egyszer a
múltból kapunk fejezeteket, utána a jelenből és így tovább, míg végül kerek
történetté nem alakul az egész. Victor és Eli egyetemista részeinek volt egy
baljós, dark academia hangulata, a jelen viszont sokkal nyomasztóbb, sötétebb
volt. A Victor és Eli között zajló folyamatos mind game-eknek hála végig ott
volt a feszültség és mivel a fejezetek is rövidek voltak, nagyon gyorsan
lehetett vele haladni.
Valahol, a történet közepén Mitch egyszer azt mondja:
– Ebben a játszmában nincsenek jó emberek.
És ez szerintem össze is foglal mindent.
Bár Victor azért harcol, hogy megfékezze Eli ámokfutását,
valójában ő maga se az erkölcsös értelemben vett jó karakter. Épp
ellenkezőleg. A bosszú hajtja és saját bevallása szerint azzal is teljesen
rendben van, ha ő a „gonosz” a történetben – feltéve, ha ez kell ahhoz, hogy elpusztítsa
a „hőst”. Manipulatív, erőszakos és hajlamos úgy tekinteni az emberekre, mint
az eszközökre. Ettől függetlenül kiáll Sydney és Mitch mellett, ami a
kegyetlensége ellenére végsősoron pozitív fénybe vonja.
Aztán ott van a dinamikája Elivel, ami felett szintén nem lehet
elmenni csak úgy. Van egy aprócska gyanúm, hogy mindketten szociopaták, vagy
legalábbis komoly gondjaik lehetnek. Ennek tetejében Eli masszívan komplexusos is
(ami a múltjával érthető, de akkor is…)
A történetről azért érdemes tudni, hogy ez már nem YA, elsősorban
felnőtteknek szánták (szerintem leginkább a New Adult kategóriába passzolna),
így komolyabb témákat is feszeget, emellett pedig nyíltan megvillant elég
véres, elég megrázó jeleneteket is. Azoknak, akik nem bírják az ilyesmit, nem
biztos, hogy jó választás lehet, mindenki másnak viszont bátran tudom ajánlani.
Nem az a könnyed kikapcsolódás, de elgondolkodtató és hátborzongatóan egyedi,
ritkán találni ilyen jó fantasykat.
Kedvenc karakter: Victor
Kedvenc jelenet: A két fiú
kísérletsorozata
Kedvenc idézet:
„De ezek a szavak amelyekkel mások
Victor körül dobálóztak – emberek, szörnyek, hősök, gonosztevők –, mind puszta
szematika. Hívhatja magát valaki hősnek úgy, hogy közben több tucat embert
gyilkol meg. Valaki mást gonosztevőnek bélyegeznek, amiért megpróbálja
megállítani. Számtalan ember volt szörnyűséges, és számtalan szörnyeteg ismerte
a módját, hogyan viselkedjen emberként.”
Mélypont: Eli (ezt nem
részletezném, de huh, aki elolvassa, érteni fogja, mire gondolok)
Borító: hozza a
piros-fekete-fehér tematikát, amit Schwab borítóinál már megszokhattunk, nekem
nagyon tetszik
Első mondat:
Victor megigazította a vállára vett
ásókat, majd óvatosan átlépett egy régi, félig a földbe süppedt sír felett.
Értékelés:
Carpe noctem!
Lex
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése