Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra.
Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek.
Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel – vagy inkább mivel – táncolnak valójában?
Amikor Annaleigh közelebb kerül egy titokzatos idegenhez, aki maga is titkokat őriz, versenyt kell futnia az idővel, hogy eloszlassa a családjára boruló sötétséget, még mielőtt őt magát ragadja el legközelebb.
Lebilincselő regény tele mágiával, fátyolselyem szoknyákkal és hosszú, sötét folyosókkal.
Hagyd, hogy magával ragadjon!
Az előző ajánlóhoz hasonlóan szintén egy tenger témájú könyvvel készültem nektek, ezúttal azonban egy kicsit borzongatóbb könyv került sorra. A Só és bánat háza is régóta fent volt már a listámon, mikor kijött, és megláttam a borítóját azonnal eldöntöttem, hogy én ezt el fogom olvasni, szóval régi szerelem volt, na meg egy hatalmas hidegzuhany is végül. Valamiért az élt a fejemben, hogy ez is „csak” egy fantasy és bizony menet közben kellett rádöbbennem, hogy ezen ott van egy horror címke is. Bár szeretem a borzongató dolgokat, azért a horror messze nem a kedvenc műfajom, így voltak részek amelyeknél kicsit több borzongás jutott, mint az előre vártam volna.
A történet középpontjában a Thaumas család áll, a cselekményt is az egyik hercegnő szemszögéből szemlélhetjük. Egy hatalmas családról van szó, mármint ami megmaradt belőle, ugyanis az elmúlt években sorra történtek a halálesetek melyek megrázták Highmoor lakosait. A megszakítás nélküli gyász persze rányomja a bélyegét a lányok életére, a folyamatos elzárkózás, az emberek gyanakvó vagy riadt tekintete igencsak megnehezíti számukra az ismerkedést, a családalapításról és mesés esküvőkről nem is beszélve. Nem meglepő, hogy a sokadik haláleset után már nem szívesen húznak fekete ruhát, és hogy a fiatal lányok szíve a gondtalan bálok felé húz az örökös gyász helyett. Annaleigh, bár mélyen gyászol a szíve mélyén kénytelen egyetérteni velük, így a család szép lassan a fekete ruhákkal együtt, az évek alatt rájuk telepedett melankolikus hangulatot is leveti magáról.
Mikor a családi kriptában egy titokzatos ajtóra bukkannak, mely különböző bálokba vezet, a testvérek a szabadság friss érzésével belevetik magukat az ünneplésbe, mely sokáig nem adatott meg nekik. A kezdeti boldogságot azonban furcsa esetek szakítják meg, és mikor kiderül, hogy Annaleigh legfiatalabb húga halott nővérei szellemeivel beszélget, és a lány egyre több furcsaságot fedez fel nővérei halálával kapcsolatban. Húga rajzai és látomásai bogarat ültetnek a fejébe, mígnem már minden sarkon halott nővéreit látja. A titokzatos körülmények hatására nyomozásba kezd, és a sok tragédia után azért a szerelem is ellátogat hozzá nyomozótársa képében.
Ahogy Annaleigh hallucinációi egyre nagyobb méreteket öltöttek, úgy lett egyre borzongatóbb a regény is, a részletgazdag és sajátos, sok helyen gyomorforgató és ijesztő leírások amolyan őrültek háza hangulatott adott a történetnek, sokszor egészen bevonzott, mintha mindez velem történt volna meg. Bár sok helyen kicsit félreraktam a könyvet pár órára, azt elismerem, hogy mind a nyelvezete, mind a hallucinációk leírása rendkívül profi módon lettek megírva.
A könyv világa baromi érdekes lett, ahogy az egyes országokhoz külön istenek és hozzájuk kapcsolódó kultúra lett kiépítve, illetve, ahogy az országok az éghajlatukkal, ünnepeikkel külön kis szigeteket alkottak, adtak egy különleges hangulatot a könyvhöz. A karaktereket azonban kicsit egysíkúnak éreztem, bár a főszereplő belső világa annyira részletgazdag volt, hogy ez kevésbé volt zavaró. Talán Cassius zavart a legjobban, ugyanis bár kulcsfontosságú katakter volt, nem tudtunk meg róla túl sokat. (Na meg persze az „egyszer láttam és már rögtön beleszerettem, ő életem szerelme” húzást itt is kicsit erőltetettnek éreztem.)
A cselekmény egyébként gyönyörűen volt felépítve lépésről lépésre, mindig volt valami izgalmas részlet, ami lekötötte a figyelmemet, ha éppen nem, vagy olyan rész jött, ami kevésbé tetszett, akkor pedig azon pörgött az agyam, hogy vajon melyik karakter lesz a megoldás kulcsa és vajon melyik teóriám állja meg leginkább a helyét.
Bár olvasás közben rendkívül nyomasztottak bizonyos részei, azért mindig volt pár fellélegzős rész is, ahol igazi hercegnőnek érezhettem magam, egyszóval az írónő nagyon ért ahhoz, hogy az ember idegein zongorázzon.
A Só és bánat házát semmiképpen sem ajánlom az érzékenyebb olvasóknak, vagy azoknak akik szeretik ha minden boldog és habos-babos, ha azonban egy kis borzongatós nyomozásra, őrült látomásokra és szövevényes történetre vágytok, semmiképpen se hagyjátok ki. ;)
Kedvenc karakter: Annaleigh (bár sokszor idegesítőnek találom a női főszereplőket, de Annaleigh képében egy erős főhősnőt kaptunk, aki nem hagyja, hogy mások véleménye eltántorítsa a céljától) és Cassius
Kedvenc jelenet: egyértelműen a vége, úgy éreztem érdemes volt „végigszenvedni” minden egyes nyomasztó részt azért a jelenetért
Kedvenc idézet:
„- És ön? – kérdeztem teljesen fekete öltözékére mutatva. – Csak nem a sötéttől fél?
- Én? – Lepillantott. – Én vagyok a legijesztőbb rémálom.
Felvontam a szemöldökömet, vártam, hogy bővebben kifejtse.
- A megbánás.”
Mélypont: a világítótornyos jelenetBorító: egyszerűen gyönyörű, rögtön megakadt rajta a szemem
Első mondat: „Gyertyafény csillogott a nővérem nyakláncára metszett ezüsthorgonyon.”
Értékelés: egy jól megírt könyvet kaptam, ha szeretném a horrort biztosan több pontot kapna
Carpe noctem!
Nico
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése