Egy sötét duett - Victoria Schwab (Verity szörnyei II.)

A világ meghasad, ahogyan ők is.

Kate Harker nem fél sem a sötéttől, sem a szörnyektől. Sőt, vadászik rájuk, és piszkosul jól csinálja.

August Flynn szörnyetegnek született, de mindennél jobban vágyott arra, hogy ember lehessen. Most el kell fogadnia saját természetét: kerüljön bármibe, végig kell járnia az utat, amelyet sorsa kijelölt számára.

Fél évvel Kate és August első találkozása után az emberek és szörnyek háborúja immár nem csupán egy lidércnyomásos álom, hanem maga a valóság. Verity városában Augustnak olyan vezetővé kell válnia, ami ellen örökké tiltakozott, míg ezalatt Prosperityben Kate azzá a kegyetlen vadásszá edződött, aki mindig is lenni szeretett volna.

A sötétségben új szörny ébredezik, egy lény, amely a káoszból táplálkozik és felszínre hozza áldozatai belső démonait. Hazacsalogatja Kate-et, aki kénytelen visszatérni Verity háború dúlta városába, Augustnak pedig újra meg kell tanulnia bízni a lányban. A kérdés csak az, a valódi szörnyet lesz könnyebb legyőzniük, vagy azt, amelyik a tükörből néz vissza rájuk?

A könyv címe nem tartogat zsákbamacskát. Kétség sincs afelől, hogy a második rész még az előzőnél is sötétebb fordulatot vett. A világ még kegyetlenebb, a szörnyek még borzalmasabbá váltak, igazi pokol van kirobbanóban, mégse veszett el az első részben megismert varázslat. Sőt, épp ellenkezőleg. Az Egy sötét duett még gyönyörűbb, még nyersebb és még inkább szívet tépő, mint az első része volt. És pontosan ezért szerettem annyira.

A történet fél évvel az előző könyv befejezése után veszi fel a fonalat. Kate szörnyvadásznak állt Prosperityben, míg August és a Flynn család azon igyekeznek, hogy visszaállítsák a rendet Verityben.

Nem csak az alapszituáció vett kíméletlen fordulatot, a két főszereplő is megváltozott a két könyv között eltelt idő alatt. Most, hogy nem akar megfelelni az apjának, Kate lerázta a keménység rideg álcáját és új életet kezdett Prosperityben. Nappal eladó egy kávézóban, éjszaka pedig egy kis csapat fiatal oldalán vadássza a szörnyeket. Ezutóbbi pedig óhatatlanul azzal jár, hogy kénytelen közel engedni őket magához. Akármennyire idegenkedik tőle, kötődni kezd, és ezáltal emberibbé – és egyúttal törékenyebbé válik.

August épp az ellenkezője felé tart. Minél tovább rója Verity vérszennyezett utcáit, annál közelebb jár ahhoz, hogy olyanná váljon, mint a néhai bátyja, Leo volt. (Van is ebben egy kis segítsége). A korábban törékeny fiú, aki csak arra vágyott, hogy ember lehessen, mára már ízig-vérig Sunai, a különítmény igazságosztója. És bár a célja nemes, az eszköze talán már kevésbé.

Az ő feladata kiszűrni a valamikori Harker birodalomból érkező menekültek között rejtőző bűnösöket – és Sunai lévén az ő feladata az is, hogy elvegye a lelküket. Kegyetlen tettekre kényszerül, és noha továbbra is a jószándék vezérli, néhol már egyenesen riasztó, mennyire fekete-fehérben látja a világot. Nem számít, hogy a bűnös férj, vagy éppen édesanya, attól még ugyanúgy bűnös. A küzdelem minden fordulata egyre inkább afelé tereli, hogy fogadja el, mi is valójában: a szörnyeteg. Az emberiség morzsái pedig fokozatosan lehullanak róla.

Ám amikor egy új, minden eddiginél borzalmasabb szörnyeteg színre lép Prosperityben és különös módon összekapcsolódik Kate-el, a lány útnak indul, hogy levadássza – és így akaratán kívül visszasodródik Veritybe. A valamikori szülővárosában azonban nem csak a szörnyek várják, hanem August is – vagy legalábbis az, ami maradt belőle.

Ez a történet még mélyebbre ás az emberi lélek útvesztőjében, mint az előző része, olyan kérdéseket feszeget, mint az, hogy megváltozhat-e a bűnös valaha? Létezik-e a megbocsátás, vagy a bűn örökre a lelkünkbe ég?

Azt hiszem, nincs olyan karakter, akit ne szerettem volna meg, vagy legalábbis ne értettem volna meg valamilyen szinten. Épp ezért borzalmasan fájt a befejezés. Valahol számítani lehetett rá, Verity világa túlságosan kegyetlen ahhoz, hogy minden jól alakuljon, de attól még olyan istenesen földhöz vágott, hogy csak pislogtam utána.

Gyönyörű, keserédes a vége, mégis van egyfajta fellélegzés benne. Mindenki hosszú utat jár be, és messze van még a teljes boldogság (annyira, hogy talán soha nem is érkezik el), de felcsillan a remény és ez épp elég ahhoz, hogy szeretettel gondoljak vissza erre a sorozatra. Az biztos, hogy Kate és August története sokáig velem marad még.

Kedvenc karakter: Flynn

Kedvenc jelenet: Kate és August egymásra találása

Kedvenc idézet:

"Az emberek zűrösek. Nemcsak az határozza meg őket, amit tettek, hanem az is, amit tettek volna, ha a dolgok máshogy alakulnak, a cselekedeteik és a megbánás egyaránt formálta őket, ahogy a választásaik is, azok is, amelyekhez ragaszkodtak, és azok is, amelyeket visszacsináltak volna, ha lehetséges. Persze nem léphetnek vissza, az idő nem áll meg. De az emberek változhatnak.
Rosszabbodhatnak.

És javulhatnak is."

Mélypont: August viselkedése a könyv elején

Borító: Ugyanolyan gyönyörű, mint az előző részé és kifejezetten tetszett, hogy bár stílusban tökéletesen passzolnak, ez a borító jóval sötétebb és fagyosabb, mint az előző

Első mondat: "Kate a zuhanás lendületét kihasználva futott tovább."

Értékelés:

Carpe noctem!

Lex